Nem szabad kiengedni menet közben

Nem szabad kiengedni menet közben

MEGOSZTÁS

Jánosa Ákos és Rubóczky Attila annak ellenére várja a hétvégi Székesfehérvár Ralit, hogy Ákosnak nem igazán a szíve csücske ez a futam. Attila abban bízik, hogy Ákos majd most megkedveli a fehérvári szakaszokat, és jó szájízzel távoznak.

 

„Túl vagyunk a teszten, olyan húsz kilométert sikerült menni. Megérkezett a rövid áttétel a kocsiba, jópofának tűnik, bár picit hamar vége van, de meglátjuk majd milyen lesz. Nem sok a különbség, talán dinamikusabban megy az autó. A futóművön állítottunk, és a váltó kipróbálása volt a lényeg számunkra. Sűrű hétköznapjaink vannak, ezért kevesebb időt tudunk a versenyzésre szánni, de várjuk már, hogy újra beülhessünk. Úgy néz ki, hogy az idei futamokon Attilával megyek aszfalton, Árpival pedig murván, tehát most ismét Rubó ül a jobb egyben. A pályák nem teljesen ugyanazok, mint voltak, de szerintem csak részben változtak. Igazából csak hallkan mondom, tök mindegy, mert köztudott, hogy nem tartozik a kedvenc versenyeim közé Fehérvár. Ennek ellenére mindent megteszünk, hogy jó helyen autózzunk. Olyan sokan mennek gyorsan a kategóriában, hogy nem igazán lehet megjósolni kinek fognak kedvezni a csillagállások. Ügyesnek kell lenni, és egy adag szerencse is jól jöhet bárkinek. Nincsi olyan, hogy legalább a kategóriában legyünk jók, mert kezd összefolyni az abszolút helyekkel. El kell rajtolni, nyomni kell a gázt, és valahová majd elég lesz” – mondta Ákos nevetve.

„Egy rövidke teszten már voltunk, ami arra volt elég, hogy beállítsuk a kocsit a hétvégi fehérvári futamra. Úgy gondolom megint kemény lesz a kategória, leginkább, hogy bővültünk. Nagy csatákra számítunk, valószínűleg még több adok-kapok meccs lesz ebben a népes kis kategóriában. A pályákat még annyira nem vágom, majd pályabejáráson kiderül, hogy csak régen mentem, vagy egyáltalán nem autóztam rajtuk. Most majd még jobban kell nyomni… az elejétől a végéig. Nincs mese. A rövid áttételt fogjuk tesztelni, hogy mi az, amiben előnyünk és hátrányunk származhat belőle. A kigyorsítás talán jobb, viszont a végsebesség kevesebb lesz egy kicsit. Sok múlik a pálya adottságaitól is, ezt az első gyors után meglátjuk. Ákos nem annyira kedveli ezt a versenyt, majd most lehet megszereti. Ha nem, akkor is ezt kell teljesítenünk, mint mindenkinek. Menet közben nem szabad kiengedni, végig a maximumot kell kihozni a kocsiból és magunkból, akkor lehet csak esélyünk, illetve bárkinek a kategóriában” – jelentette ki Rubó.

Reklámpartnereink:

Alga ’93 Kft. – Vas, színesfém hulladék felvásárlás; D Safety Engineering & Consulting Kft. – Munka-, Tűzvédelmi Szolgáltatás; Aluschlosser Kft. – Alumínium nyílászáró szerkezetek gyártása; Gyopár 2000 Kft. – Fémmegmunkálás; Artiger Kft. – Töltőállomás üzemeltetés; Bánka Transport – Közúti árufuvarozás; Mazzini Csomagolástechnika; Kamiker Kft. Nyomda; ConTruck Kft. Tengeri konténerszállítás; ASONÁJ 2003 Kft. Munka, – Tűz, – Környezet, – Védelmi Kft.; TÉTÉNY – KER – Épületgépészet, Medito Kft. – Játék nagykereskedelem; CSMBT. Kft. Fémmegmunkálás; Luxor-Szinter Kft. – Porfestés-Szemcseszórás; MIRA SAFETY Kft. Munka-, Tűzvédelmi Szolgáltatás, Autóalkatrész Kereskedelem; VIA-NORTONIA KFT. – Építőipari kivitelezés; ECS HUNGARY KFT. – Építőipari kivitelezés; Branko Pénzügyi és Számviteli Kft.; Soft Consulting Hungary Zrt. – BaBér bérügyviteli programrendszer; Várkörnyéke Kft. – Építőipari kivitelezés; V-System Tam – Informatika; HK Trans Kft- Ömlesztett áruszállítás; HSC Motor Kft – Mezőgazdasági Gépberendezések; Lakandi Bt. – Építőipar és Ingatlanforgalmazás;

Szöveg: Tiba Anita

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ