Nem kímélte őket a technika

Nem kímélte őket a technika

MEGOSZTÁS

A Taxi4 Székesfehérvár Rallye első két szakaszát kormányszervó nélkül teljesítette a Speed Technika párosa, a Lencse Zoltán – Dr. Kovács Annamária duó, majd a verseny másnapján újra előjött a probléma és nem tudták folytatni a versenyt.

A Székesfehérvár Rallye első napján a Kőhányás – Pusztavám gyorsasági háromszor és a városi szuperspeciál egyszer került be a programba. A csapat Fordos párosa a miskolci jó eredményt követően nagy lelkesedéssel érkezett meg a koronázó városba.

„Az első szakasz második kanyarjában elment a kormányszervónk, amit megállás után sem tudtam újra indítani” – árulta el Lencse Zoltán, majd hozzátette. „Így két szakaszt teljesítettünk a hibával, ami miatt nagyon sok időt elvesztettünk. A szervizben a csapat kicserélte a hibás alkatrészt és a harmadik szakaszon már sokat tudtunk javítani, ám a verseny számunkra elmenni látszott.”

A páros ezután nagyon sok néző előtt Székesfehérvár belvárosában autózott a szuperspeciálon. A nap ezzel zárult, majd másnap kilenc szakasz várt rájuk. Folyamatosan javult az idejük, már közel jártak az abszolút tízedik helyezéshez, de sajnos a hetedik szakasz utáni etapon a kormányszervó újra elromlott, így nem tudták folytatni a versenyt.

„Újra elért minket a technika ördöge, vasárnap először a hangosításunk ment el, majd később a másik kormányszervónk is tönkrement. Csalódottak vagyunk a verseny miatt, szebb hétvégét is el tudtunk volna képzelni. Legközelebb Veszprémben indulunk majd, amit nagyon szeretünk” – zárta a beszélgetést Lencse Zoltán.

Köszönjük Partnereinknek: Jégszilánk Kft., Mirelit Mirsa Zrt., Well Done St. Moritz Termelő Kft., TMI Épületmenedzsment Kft., Balogh Szerviz-Trans Kft., Chevigen Kft., Proxima Elektro Kft., NK-Gép Kft., Silicon Computers Kft., GPsped Kft., Choko Kft., Fiscat Online Pénztárgép, Zeljenka Vállalkozás Szerszámkészítő és Fémalkatrész Gyártó Kft., Kereken-Oil Kft., SDS18, Prior Kft., White PSL Trans Kft., Alox Kft., KBT Dekor Hungary Kft., PSL Hungary Kft., Röplap Bt., Twolex Kft., Pannon Led Kft., Bervent Hő – és Légtechnikai Kft., Selmeczi és Társa Mérnöki Kft., Telor Elektromontage Kft., Papp-Gumi, Teherati 2006 Kft., RodeoMAX Internet Szolgáltató, Berger Stanc Kft., Wavecom Informatikai Kft., Gamma-Modul Kft.

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ