Mind az Országos Rallye Bajnokságban, mind a szezonzáró Nyíregyháza Rallyn az abszolút negyedik helyet szerezte meg a Korda Racing Skoda Fabiájával Kazár Miklós és Tóth Zsolt, Balics Ákos és Borsfai Dávid pedig bajnoki címet ünnepelt a bajnoki szezonzárón.
Igazán jó hírrel indult az Országos Rallye Bajnokság idei utolsó futama, a Nyíregyháza Rally, hiszen a szervezők szinte egyidőben az ünnepélyes rajtceremóniával bejelentették, hogy rendezvényük bekerült az Európa Bajnokság jövő évi előzetes versenynaptárába. A bejelentést követően egymásnak is estek a versenyzők, a nyitányra péntek este egy rövid városi bemelegítő szakaszon került sor, mely ezúttal már a verseny értékelésébe is beleszámított, majd szombaton és vasárnap a Zemplén útjain folytatódott a harc a bajnoki helyezésekért.
A Korda Racing is érintett volt a bajnokság első helyéért vívott harcban, igaz Kazár Miklósnak már nem volt elég hogy tökéletes versenyt fusson, vagyis az összetett első hely mellett mindkét versenynapot és a power stage-et is megnyerje, ennek ellenére Mikiék is bizakodva várták a Nyíregyháza Rally rajtját. Bár végül hiba nélkül teljesítették a versenytávot, Hadik András és Turán Frigyes ezen a hétvégén parádés teljesítménnyel rukkoltak elő, így a célban végül az abszolút negyedik hellyel kellett beérniük, ami a bajnokságban is a negyedik helyet eredményezte. Bajnoki címet szerzett viszont a csapat fiatal párosa, Balics Ákos és Borsfai Dávid, a Korda Racing junior versenyzői a Rallye2-es pontvadászat 7-es kategóriájában futamgyőzelemmel szerezték meg a bajnoki címet, míg a teljes kétkerék-meghajtású autók mezőnyében is dobogóra állhatnak majd a bajnoki díjkiosztón, itt ugyanis a harmadik helyen zártak.
A csapat másik két versenyzőpárosa sajnos nem látta meg a célt. Vizelli Károly és Nagy Péter a rali első napján vezette a BMW-ktől hemzsegő kétkerekes mezőnyt az ORC értékelésben a Lada VFTS-sel, másnap reggel azonban az első gyorsaságira vezető etapon hajtásproblémával találták szembe magukat. A hibát ugyan kijavítottak a srácok, azonban az elhúzódó szerelés miatt kikésték az idejüket, így ért véget számukra a verseny. Szintén vasárnap és szintén műszaki hiba miatt búcsúzott idejekorán Makovics Ádám és Diósi János, akik az első kör végén, a vízpumpa hibája miatt adták le a menetlevelet.
„Mindenek előtt szeretnék gratulálni Hadik Andrásnak és csapatának a bajnoki címhez!” – mondta Korda Erik a verseny végén. „Ugyanakkor emelem kalapom Turán Friciék, Vincze Ferkóék na és Kazár Mikiék előtt is, ők négyen idén nagyon komoly csatát vívtak a bajnoki címért, az utolsó pillanatig izgalomban tartottak minket. Hatalmas gratula Balics Ákosnak és Borsfai Dávidnak a Rallye2-ben szerzett bajnoki címhez, melyet stílszerűen a szezon leghosszabb versenyén aratott futamgyőzelmükkel hódítottak el a Hondával. Bár számunkra nem ért még véget az év, vár ránk még néhány verseny, de ezúton is szeretném megköszönni csapatom egész éves munkáját! A srácok többször is emberfölötti teljesítményt nyújtottak idén, minek köszönhetőn ez idáig ötven versenyt teljesítettek R5-ös autóink úgy, hogy egyszer sem kellett műszaki hiba miatt versenyt feladnunk. A nagy rohanás után ezért most lazítunk egy kicsit és a rövid szünetben Dubaiban pihenjük ki az idei év eddigi 18 versenyét.”
http://facebook.com/kordaracing
http://www.kordaracing.hu
http://youtube.com/kordaracing
A Korda Racing együttműködő partnerei: A-HÍD Építő Zrt., Penta Általános Építőipari Kft, Siva Group Zrt, Stravia Kft, Ecowian Környezetbarát Tisztítószerek, ENEOS Motorolaj – Szakál-Met-Al Kft., HERTZ – Mercur Rent a Car Kft, REVO-TEC Gépipari Kft, Szerszámbróker Kft, StapleCare Kft, Music Engine Kft, MNR Fémmegmunkáló és Szolgáltató Kft, Keviép Építőipari és Szolgáltató Kft, Corax-Bioner ZRt, Auto-Szoft Kft, Euroaszfalt Kft., Betonútépítő, Lánchíd 19 Hotel, Blaora Kft, Inwatech Kft, Nógrádker Zrt., RAORG Translog Kft, FEOL Industrial Automation Kft, K-P-K TransCoop Kft, Alexovics Kft, Sinus-Networks Kft, Start Complex Service Kft., Verbis Kereskedő és Szolgáltató Kft, Stefani Kft, FKZ-Tools Kft, VIWA Vitaminvíz, Ventil Épületgépész, Young B.T.S. Kft., Iter Építő, ZN-Tech, Tibuktu, PP Media, Equicom Kft, A. S. S. Kft, T-NC Technika, Muzsai Metall Kft, Industrial Electro Service Kft, Szirt Bau Kft, Doktor Természet Kft, Steinerbrunner Győző, Rábakert, Régió Center Kft, Prémium Szerszámker Kft, Master-Pharma Kft, Al Oliva Kft, Pápai Beton Kft, Travel 4 You, Csősz Trans Kft, Hyundai WIA, Origo CNC, Eftech Kft, Lead Design, Wimmer Trans Kft, L&L Trans Kft, Inter Cars, Közmű-Alagút Zrt., Forvett Kft.
- november 16.