2016.november 3.
TMC Rallysport Kft. – Porec Rally, Beharangozó
Ollé Sándor- Czakó Janek – Ford Fiesta S2000
Napsütéses levezetés
„Kutyaharapást szőrével” tartja a mondás, amit az MC Rallysport Kft. versenyzőpárosa, Ollé Sándor és Czakó Janek mindig betart, hiszen a rosszul sikerült idénybúcsúztató után immár újra versenyautóban ülnek, ezúttal a horvátországi Porec Rallye-n bizonyítanak.
Ollé Sándor- Czakó Janek: „Egy ismét balul sült bajnoki futam után – rögtön az Ózd rali első szakaszán beestünk, az egyik kanyarban lekapott az autó jobb eleje berántva ezzel egy méteres árokba, amiből csak a rescue segítségével tudtunk kijönni-, már szinte hagyomány, hogy minden évben rajthoz állunk a horvátországi bajnoki futamon, a Porec Rallye-n egyfajta levezetésként. A 2016-os esztendő nem úgy sikerült számunkra, mint ahogy szerettük volna, ezért is volt fontos, hogy egy sikerélménnyel búcsúztassuk az idényt. A Porec központú versenyt nagyon szeretjük, a Mikulás Rallye-val karöltve ez egy jó lehetőség a levezetésre. Habár tavaly nem volt szerencsénk a horvát futamon, az egyik szakaszon hibáztunk és összetörtük az autót, az idén nem szeretnénk. Itt nem az eredmény számít, hanem a szeretet, ami körbe vesz minket. Leírhatatlan mennyire tetszik a szurkolóknak, hogy látványosan autózunk, nagyon kevesen mernek hasonlóan versenyezni ezeken a sziklás, szakadékokkal teli viadalon.
Külön hívnak már minket, most mint már többször ez a „Janek” futama, szeretnénk egy jó eredményt elérni, és hogy élménnyel telve teljesítsük az előírt távot, műszaki és vezetéstechnikai hiba nélkül.
A Forddal kapcsolatban folyamatos tárgyalásban állunk, úgy tűnik az autó Norvégiába vagy Dániába kerül, a Porec rali végén jönnek le tesztelik és kipróbálják az autót.
A távolabbi jövőbe nem látunk, így azt sem tudjuk, hogy a Mikulás Rallye-n milyen autóval állunk majd rajthoz. Ez teljesen képlékeny, az is lehet, hogy belealkudjuk az autó árába és a Fiestával megyünk, vagyis többesélyes a dolog. Az igazság az, hogy szívünk szerint egy R5-tel mennénk, mert sosem versenyeztünk még olyan autóval…”
További információ: Papp Zsuzsa +36-30-239-5827