A nap végén: Hirvonen az élen!

A nap végén: Hirvonen az élen!

MEGOSZTÁS

Hirvonen_HB16

A nap végén: Hirvonen az élen!

Az arany középúton. Vagy inkább az út közepén, tisztán, rizikó nélkül. Mikko Hirvonen úgy volt pokoli gyors, hogy egyáltalán semmi, de semmi kockázatot nem vállalt a HunGarian Baja szombat délutáni szakaszán. És mivel ezt a szelektívet is megnyerte, már majd’ három perccel vezet az összetettben.

„A második szakasz sokkal könnyebb volt, mint az első, egyrészt azért, mert felszáradt az út, másrészt mert kicsit már ismertük a pályát. Az utolsó ötven kilométeren utolértük az előttünk indulót, és a porban nem tudtunk előzni, de így is elégedett vagyok. Holnap, az ellenkező irányból olyan lesz ez a pálya, mintha tökéletesen új lenne, és a gödrökre is jobban kell figyelni, mert ma eléggé kijártuk őket” – mondta Hirvonen, majd ünnepélyesen megfogadta, hogy a közeljövőben nem mos kocsit, mert attól, hogy most megtette, a hófehér overallja olyan sáros lett, mintha áttolta volna egy pocsolyán a Minit, pedig erről szó sem volt.

A második helyen továbbra is csapattársa, Bryce Menzies áll, akinek navigátora is egyre inkább belerázódik ebbe az Európában terepralinak nevezett sportágba, amelyet ők a tengerentúlon egész más szabályrendszer szerint űznek. „Négy percet javultunk az előző körhöz képest, amivel elégedettek lehetünk. Sokat csúszkáltunk, de igazából semmi kockázatot nem vállaltunk” – árulta el Menzies.

A harmadik helyre a többszörös magyar bajnok Miroslav Zapletal zárkózott fel, aki a maga egyenes módján úgy összegezte a történteket, hogy „jó kis nap volt”, míg mögötte a legjobb magyar, Osváth Péter újabb kalandokba keveredett.  „Nagyon bekezdtünk, pedig nem kellett volna. Az egyik kanyarban megpördültünk, tolatnunk is kellett, és a pecsételést is rosszul intéztem, mert előbb korán lelassítottam, majd túlcsúsztam az állomáson. A harmincas sebességkorlátozó zónát pedig annyira komolyan vettem, hogy már jóval előtte lefékeztem. Ez a rutintalanságomnak tudható be, van még mit tanulnom a terepraliról” – mondta a raliból érkező Osváth.

Sajnos jó néhány pároson kifogott a 148 kilométeres pálya: Lónyai Pál Porschéjában a bal első féltengely tört el, Korda Erik Mitsubishijében a hajtás ment tönkre, Erik van Loon Minijének kitört a bal hátsó kereke, Khalifa Saleh Al-Attiyah Toyotájánál pedig egy fa bizonyult erősebbnek” – szóval eseményben nem volt hiány.

A kamionos mezőnyben Martin Kolomy megtartotta vezető pozícióját, s bár a „monstrumok” számára még két szakasz van hátra (a mezőny többi részének csak egy), Kolomy több mint négyperces előnye egy kicsit elveheti az ellenfelek kedvét. Vagy éppen ellenkezőleg: feltüzelheti őket.

Hogy melyik valósul meg, vasárnap kiderül.

HUNGARIAN BAJA, A VK 7. FUTAMA, VESZPRÉM

Abszolút sorrend 3 szelektív szakasz után. Autósok: 1. Mikko Hirvonen, Michel Perin (finn, francia, Mini All4) 3:36:45, 2. Menzies, Mortensen (amerikai, Mini All4) 2:53 perc hátrány, 3. Zapletal, Momot (cseh, lengyel, Hummer Evo) 5:58 p h., 4. Osváth, Farnadi (magyar, BMW X6) 6:15 p h. Kamionosok: 1. Martin Kolomy, David Kilian, René Kilian (cseh, Tatra) 1:58:45, 2. Vrsecky, Kalina, Stross (cseh, Tatra) 4:12 p h., 3. Macik, Mrkva, Tomasek (cseh, Liaz) 6:34 p h.

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ