Nagyszerű eredmények az Isztriáról

Nagyszerű eredmények az Isztriáról

MEGOSZTÁS

Boldogan tértek haza az CREDOBUS-LPWMSport versenyzőpárosai a horvát tengerpartról. A verseny előtt megígérték, nem nyaralni mennek és ez így is volt, hiszen a Lovász Pál – Kürti Tamás a Mitropa Kupa nagyszerű második helyére kormányozta be a Hyundai i20 R5 versenyautót, míg a Tábori Ákos – Nagy Attila páros az összetett értékelés 13. helyén zárt.

A 2018-as Mitropa Kupa harmadik állomását, a 27. Rally Opatiját Horvátországban az Isztriai-félsziget csücskén rendezték, ahol a versenyző párosoknak több mint 110 versenykilométert kellett megtenni igazi rally pályákon.

A Lovász Pál – Kürti Tamás páros nagyszerűen kezdte a versenyt, hiszen a pénteki első szakaszt a Mitropás mezőnyben megnyerte, majd szinte a verseny végéig harcban volt a győzelemért. Jó volt a tempójuk, végig jól választottak gumit, ám eltörött a váltókaruk, ami miatt olyan időhátrányt szedtek össze, hogy elérhetetlenné vált számukra a győzelem.

„Ezen a versenyen jól elkaptuk a fonalat és az abszolút 6. és a Mitropa Kupa 2. helyére kormányoztuk be a Hyundai i20-at. Nagyon élveztem az egész versenyt, jó pályákon mentünk, az egész csapat maximálisan megdolgozott a sikerért. A végére azért jutott egy kis izgalom is, eltörött a váltókarunk, amit Tamással improvizálva meg tudtuk javítani. Használtunk ragasztószalagot és mindent, ami volt nálunk. Sajnos ezen a gyorson nagyon sokat veszítettünk, de nem vagyunk csalódottak, hiszen az eredményünk így is szépen csillog” – értékelte a májusi tengerparti kirándulást Lovász Pál.

A csapat másik egysége a Tábori Ákos – Nagy Attila páros az N-es Mitsubishivel az abszolút értékelés 13. helyén zárta a versenyt. Ákos az első szakaszt picit elóvatoskodta, majd onnantól folyamatosan jött fel.

„Nagyon nehéz verseny volt számunkra, új környezetben, teljesen egyedi pályákon versenyeztünk, ráadásul Attilával ez volt az első közös versenyünk” – mondta Tábori Ákos, majd hozzátette: „Azt gondolom, hogy nincs okunk panaszra, reális az eredményünk. Az persze egy kicsit bosszantó, hogy egy kategóriába soroltak minket az R5-ös autókkal, így kupa nélkül tértünk haza. Igazából ez sem számít, hiszen fantasztikus élményt kaptunk.”

A verseny végén, a park ferme feloldása után, a csapat áldozatos munkájának köszönhetően a Hyundaiból kivették a motort, amit rögtön útnak indítottak Franciaországba, ahol a felújítás mellett megkapja a 2018 specifikációs fejlesztést. CREDOBUS-LPWMSport versenyzői legközelebb május végén az idei első murvás versenyen a szombathelyi Iseum Rallye-n vesznek majd részt.

Partnereink: CREDOBUS, KF Service Solutions Kamion Fényező Kft., M6 L.O.G Kft., Expert Lajta Kft., TPA csoport Magyarország, DE BUS Gmbh, Bus Center Kft., Geri Ügyvédi Iroda, Skuba, diesel DR, Hunnoid, KF Minibus

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ