Nagy motivációval utaznak Székesfehérvárra

Nagy motivációval utaznak Székesfehérvárra

MEGOSZTÁS

A keddi napon egy negyven kilométeres teszttel készültek a CREDOBUS-LPWMSport pilótái a hétvégi Taxi4 Székesfehérvár Rallye-ra, ahol a Turán Frigyes – Bagaméri László páros az 1-es rajtszámmal és a bajnokság vezető pozíciójából várja első Hyundai-jos aszfalt versenyét.

A teszten a csapat két autója vett részt, Friciék mellett a Tábori Ákos – Kürti Tamás páros is Nagylócon állítgatta az autóját.

„Olyan érzésem volt a teszt elején, mint amikor először ültem az i20-asban, picit idegennek tűnt az autó, de körről körre folyamatosan fejlődtünk és úgy érezzük egy nagyon jó beállítást sikerült összehoznunk” – emlékezett vissza a tesztre Turán Frigyes, majd hozzátette: „Elégetett vagyok a teszttel és érzem az autóban a potenciált. A csapattal is nagyon jól együtt tudunk dolgozni, így nagyon motiváltan utazunk le Székesfehérvárra.”

A csapat Mitsubishis párosa is hasonló érzésekkel zárta a tesztet. Mondhatni A-Z-ig végig próbálták a beállításokat, hogy lássák, hogyan változik az autó.

„A szombathelyi eredményünk ellenére megtartottuk a bajnokság második helyét, de nagyot nőtt Nagy Matyiék és köztünk a távolság. Nem szeretnénk lemaradni tőlük, ezért fontosnak tartom, hogy Székesfehérváron jó eredményt érjünk el. Látom, hogy Friciék milyen motiváltan készülnek, és ez nekem is nagy lökést ad” – tette hozzá Tábori Ákos.

Mivel aszfalton folytatódik az Országos Rally Bajnokság, így a Peugeot Kupa ismét csatlakozik a sorozathoz. Mindkét párosunk szeretné jelezni a többiek számára, hogy még nem tettek le arról, hogy akár a legjobb eredményt is megszerezzék. Csomós Miklósék már többször vezettek, ám a technikai problémák és a defektek megfosztották őket a győzelemtől.

Partnereink: CREDOBUS, KF Service Solutions Kamion Fényező Kft., M6 L.O.G Kft., Expert Lajta Kft., TPA csoport Magyarország, DE BUS Gmbh, Bus Center Kft., Geri Ügyvédi Iroda, Skuba, diesel DR, Hunnoid, KF Minibus

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ