MR Rally – Horváth Lajos „Laller” lecsúszott a dobogóról

MR Rally – Horváth Lajos „Laller” lecsúszott a dobogóról

MEGOSZTÁS

Tegnap egy 200 kilométeres, hét szelektív szakaszt magában foglaló távval zárult a Máme Radi Rally. A szlovák versenyen Horváth Lajos kis híján dobogóra állt, és egy másik tervét is sikeresen teljesítette.

Laller ezen a hétvégén egy más szakágba is belekóstolt, mert a Losonc vonzáskörzetében tartott futam inkább volt nevezhető endurónak, mint terepralinak:

„A szombat inkább egy igen komoly navigációs endúró verseny volt, mintsem tereprali. Sok tanulságot rejtett magában az egész hétvége, merem ajánlani mindenkinek ezt a rendezvényt. Aki navigációból szeretne motorozni, és gyakorló terepet keresgél hozzá, az ne kutasson tovább. Endúrós közeg volt fel-le hullámvasúttal, szántóföldekkel, mezőgazdasági utakkal, nyomvályúkkal és vízmosásokkal tarkítva. Egy ízben még egy régi vasúti pálya nyomvonalán is mentünk, amit igazán élveztem! Nagyon aprólékos volt az itiner, rengeteg jelre kellett odafigyelni – ez most sokkal inkább a tájékozódásról szólt, mint a tempós motorozásról.

Nehéz volt, elfáradtam, de szuper hétvégét zártunk, és ha nem vétek el pár GPS pontot, még a dobogóra is felállhattam volna. Ennek ellenére jó érzésekkel tértem haza, hiszen amiért mentünk, azt megcsináltuk: egy jót motoroztunk, és reményeim szerint sikerült toborozni jó pár új motorost a következő hazai versenyekre.” – zárta mondandóját a váci pilóta.

 

Forrás: Tóth Krisztián Márk / Laller Racing Dakar Team

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ