MEGTÖRT A CSEND – A TEREPRALISOK ELINDÍTOTTÁK AZ IDEI MOTORSPORT SZEZONT

MEGTÖRT A CSEND – A TEREPRALISOK ELINDÍTOTTÁK AZ IDEI MOTORSPORT SZEZONT

MEGOSZTÁS

A mögöttünk hagyott hétvégén végre-valahára elindult a járványhelyzet miatt csúszó 2020-as motorsport szezon. A hazai tereprali mezőny egy kollektív teszttel verte fel a kínos csendet, ezen a gyakorláson pedig természetesen jelen volt a Dakar Rally-t kétszer is megjárt Horváth Lajos „Laller” is, aki az idei évnek egy lenyűgöző, új technikával vágott neki.

A Laller becenévre hallgató sportoló Gyenes Emánuel 2020-as Dakar győztes motorját örökölte meg, és idén először kvázi versenykörülmények között vihette pályára azt:

„Szombaton érkeztünk meg Beled környékére, ahol egy kis motorozással, valamint csapatépítéssel töltöttük az időt, így hangolódtunk rá a vasárnapi, pápóci tereprali iskola/tesztre. Ez utóbbi minden várakozásomat felülmúlta: nemrégiben sokat hezitáltam, hogy befektessek-e egy új technológiába, de a vasárnapi edzés után már teljesen egyértelmű, hogy jól döntöttem.

Minden egyes körben egyre nagyobb lett az arcomon a mosoly, a KTM Rally 450-es gépem minden elé kerülő akadályt könnyedén kimozog, mindezt elképesztő tempó mellett. Régóta a sportágban vagyok már, de most először érzem magam igazán egynek egy versenygéppel. Teljesen olyan, mintha rám szabták volna. Már nagyon várom, hogy versenykörülmények között is letesztelhessem!

Éppen ezért kicsit csalódott is vagyok, hogy a már jól megszokott HunGarian Baja világkupa futam idén elmarad, de azért nem esek kétségbe. Van még számos opció idénre, szeretnék indulni a hazai bajnokikon, valamint a Hellas Rally-n is. És egy sivatagi verseny lehetőségét sem zárnám ki. A hétvégi tesztlehetőségért, a remek pályáért és társaságért pedig szeretnék köszönetet mondani a szervezőknek és a többi motoros kollégának. Hamarosan folytatjuk!” – nyilatkozott motiváltan Horváth Lajos.

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ