Még mindig lendületben + Egyre jobbak az idők

Még mindig lendületben + Egyre jobbak az idők

MEGOSZTÁS

34. HE-DO Mátrai Hegyiverseny, 2017. július 16. vasárnap

Még mindig lendületben

Bár szombat estére harminchatan maradtak versenyben a 34. HE-DO Mátrai Hegyiversenyen, az éjszaka nem telt el hasztalan, és vasárnap reggelre már negyvennégyen álltak rajthoz a hegyi bajnokság következő, negyedik futamának első időmérőjére.

Elsőként ismét a Hankook Racer Cup versenyzői vágtak neki a még hideg pályának. Ezúttal Somogyi Márknak sikerült a legjobban a próba, 3:18,72 perccel adta meg az alaphangot a mai napra márkatársainak. Boldizs Bence lett a második 0,328 másodperc hátránnyal, a harmadik legjobb időt pedig György Gábor autózta.

A túraautósoknál Nagy Norbert ott folytatta, ahol tegnap abbahagyta – 2:40,688 perccel futott be tizenhármuk közül leggyorsabbként a célba. Bódis Kálmán és Turán Frigyes volt mögötte a sorrend. A negyedik helyre a szombaton időnként technikai problémákkal küzdő lengyel Grzegorz Duda jött fel, őt Gáspár Csaba és Gál Szabolcs követte.

Tovább csökkent a pályacsúcs! A formaautós Josef Beres jun. 2:26,792 percre faragta le eredményét az 5410 méteren. Mögötte Milos Zmeskal és Miroslav Ciliak végzett.

A Hegyi Kupában Szekeres Péter folytatta szombati menetelését. Ideje (2:52,465) ugyan még csak megközelítette előző napi legjobbját, de első próbálkozásra ez sem volt rossz. Ahogy eddig is, Strider Zoltán és Lángi Attila követték Szekerest gyorsaságban. Szabó Attila, Somogyi Zoltán, és Jozef Beres voltak a további helyeken.

Zoltán Kevin autójának a féltengelye eltört útközben, emiatt kicsit elvitte a korlátot, a lehozatala és a korlát kijavítása némi időbe telt, néhányan új rajtot kaptak. Krizsán Péter, Tóth József Yondi és Palasics László sem fejezte be ezt az időmérőt.

Eredmények – chronomoto.hu

HEDO Hegyiverseny 2017 Sajto Fotok

Flickr Album Gallery Powered By: Weblizar

Egyre jobbak az idők

Boldizs Bence igen megnyomta a második időmérőt, 3:13,815 percet teljesített a 24-es úton. Ez két másodperccel kevesebb eddigi legjobb idejénél. Somogyi Márk is javult pár másodpercet, de ez a második legjobb időre volt elég. György Gábor stabilan tartotta a harmadik helyet.

A túraautóknál változás történt az élen: Bódis Kálmán csodálatos 2:36,771 perccel lett a leggyorsabb, 1,4 másodpercet vert Nagy Norbertre. Bódisnak úgy látszik, jót tesz, hogy ezüstnyilával a futam után taxiztat is. A lengyel versenyző, Grzegorz Duda egyre javul, most már a harmadik időt futotta, és Gál Szabolcs is előrébb tört, negyedik lett. Őket Turán Frigyes és Gáspár Csaba követte.

Josef Beres junior ebben a felfutásban már 2:26 alá szaladt, 2:25,941 perccel uralja a mezőnyt, és a formaautós kategóriát.

A Hegyi Kupában Szekeres Péternek most nem sikerült jó időt futnia, helyét Strider Zoltán vette át, 2:52,228 perc alatt végzett a távval. Lángi Attila lett a második, Szepesi Péter pediga harmadik. A legjobb Ladás Faragó Richárd lett.

Az időjárás továbbra is kegyes a versenyhez, süt a nap, száraz a pálya.

Faragó Richárd

Nagyon tetszik a verseny. Nagyon jók a pályák, a szerelőcsapat is nagyon jó munkát végzett. Jó futómű van a kocsi alatt, úgyhogy élvezzük. Egyelőre úgy néz ki, hogy elsők vagyunk a Lada Kupában, majd meglátjuk, hogyan sikerül. Tegnap harmadikok lettünk, elmaradtunk 1,2-vel az első helytől, de próbálunk gyorsulni. Ez egy hátsókerekes autó, nagyon csúszkálunk, de megyünk, amennyire lehet.

Lángi Attila

Még nem estünk ki, meglepő fordulat. Pedig ilyenkor már réges-rég ki szoktunk esni. Ja, hogy ez nem rali? Akkor ezért nem estünk ki. (nevet) Itt az utolsó próbán megpróbáltunk kicsit keresztbe-kasul menni, megdöbbentett, hogy mennyire nem ment, úgy tapadt, mint az állat. Most jön két nehéz kör, itt muszály lenne felállni valami dobogóra. A dobogó az jó hely.

Szekeres Péter

Ezen a pályán most megyek másodjára. Két évvel ezelőtt az Eger Rallye-n voltam előfutó. A pálya nagyon tetszik, jókat is megyek, a tegnapi napot megnyertem. Az autó hibátlanul működik, eddig még csak a felnikről töröltük le a fékport. Tetszik a rendezés, sok a néző, őket is próbálom kielégíteni, keresztbe autózás volt – halkan megjegyzem. Szerintem máskor is jövök, és meggondolom azt is, hogy más hegyiversenyeket is kipróbálok.

Zoltán Kevin

Az első körben eltört az autónk féltengelye és az összekötőnk, azt sikerült orvosolnunk. A második körben az utolsó három kanyarban meg kiugrott a váltóbovdenem a helyéről, nem tudtam váltani. A következő futamon már jobban teljesítek majd.

Túri Tamás

Mennék szívesen, de nem tudok, mert nincs rá lehetőségem. A Legendre gyúrunk, hogy hátha oda tudok valami normálisabb autót szerezni.

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ