Laller újból a nyeregben

Laller újból a nyeregben

MEGOSZTÁS

Csizma kifényesítve, szemüveg megtisztítva, bringa a dobozos járműben, a kannák csurig feltöltve benzinnel. Bizony nagyon úgy fest, hogy hamarosan elindul a szezon Horváth Lajos „Laller” számára. A népszerű terepmotoros a hétvégén tesztelni indul, hogy aztán már hamarosan a bugaci Adrenalin kupán, élesben húzza majd a gázt!

Laller kemény edzésben van, sőt, mióta beszámoltunk róla, hogy a Morocco Desert Challenge-re készül, még rá is dobott erre egy lapáttal:

„Igyekszem formába hozni magam. Az elmúlt évben kicsit kevesebbet láttak engem a konditeremben, most igyekszem törleszteni ezt az adósságot. Nem mindig esik jól a megterhelés, ugyanakkor tisztában vagyok vele, milyen jelentőséggel bír a fizikai felkészültség. Céljaim vannak, ezekért pedig meg kell dolgozni, ez így a normális. Magam mellett a gépet is igyekeztem rendbe rakni, és jelentem minden a legnagyobb rendben van. Felkészülten várjuk a hétvégén Soltvadkert közelében rendezendő tereprali tesztet, alig várom már, hogy nyeregbe pattanhassak. Sok időm nem lesz próbálgatni magam, ugyanis jövő héten már indul a bajnokság, Bugacon megkezdődik a versenyfutás.” – foglalta össze gondolatait Horváth Lajos.

A váci sportoló idén újult erővel indul vágyai és céljai meghódítására, az úton számos külföldi és sivatagi verseny is be van kalkulálva.

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ