Laller Racing, Királyválasztó: Liszka Roland elfoglalta a trónt!

Laller Racing, Királyválasztó: Liszka Roland elfoglalta a trónt!

MEGOSZTÁS

Az elmúlt hétvégén Liszka Roland, a Laller Racing Dakar Team legfiatalabb versenyzője a piliscsévi Királyválasztón állt rajthoz. A tét nem kevesebb volt, mint a Magyar Endurocross Bajnokság összetett bajnoki címe!

A váci sportoló nem hazudtolta meg magát, hiszen zsenge kora ellenére magabiztos versenyzést mutatott be, és pályafutása során először megnyerte a speciális képességeket igénylő, és a szezon fénypontjának betudható kétórás Királyválasztót:

„Az egész versenysorozatban csak Piliscséven van SuperPole, ami egy nagyon nehéz műfaj. Már annak is örültem, hogy ezt sikerült megnyernem, hiszen több korábbi, óriási tapasztalattal rendelkező bajnok is rajthoz állt. A kvalifikáció után mindössze két órám volt helyrerázódni, majd jöhetett a futam, én pedig már korábban elterveztem, hogy honnan rajtolok. Ez nem igazán adta ki, így visszaestem a harmadik helyre, de gyorsan megkezdtem a felzárkózást. Nemsokára már az éllovas nyomában haladtam, jól tartottam magam, a leggyorsabb voltam a pályán. Egy óra elteltével kijöttem tankolni és légszűrőt cserélni, majd fél perc hátrány tudatában mentem neki az utolsó órának. Mikor a legfőbb ellenfelem is kiállt tankolni, átvettem a vezetést, és már nem is adtam ki a kezemből, ami azt jelentette, hogy 2022-ben én lettem a Dombok Királya! Nagyon elfáradtam, de közben rettentően boldog voltam, hogy sikerült. A célban nagyon sokan vártak és ünnepeltek, nem is gondoltam, hogy ennyi ember szurkolt nekem…” – mesélte élményeit a Laller Racing friss bajnoka.

Horváth Lajos „Laller”, a Laller Racing Dakar Team csapatvezetője rendkívül boldogan nyilatkozott lapunknak az újabb történelmi siker után:

„Ahogy korábban Roland is elmondta, sok-sok éves munka eredményét aratta le ma. Amikor hallottam, hogy nem jön el a tavalyi győztes Stefan Svitko, akkor már tudtam, hogy megcsinálja, mert a tűz folyamatosan ott lobog benne, a kitartása és az alázata a sport iránt pedig megsüvegelendő. A Királyválasztó koronája egy olyan elismerés, amelyről minden magyar off-road motoros álmodik, de minden évben csak egyvalakinek adatik meg, hogy viselhesse. Ez nem csupán a versenyzőnk pályafutásának eddigi legnagyobb sikere, de bízvást állíthatom, hogy a Laller Racing Dakar Team fennállásának is az egyik, ha nem a legfényesebben csillogó aranylapja.

Nagyon büszkék vagyunk az egész éves teljesítményére, az összetett bajnoki címére, a vándordíjára, valamint a SuperEnduro GP-n újoncként bemutatott bravúrjaira is. Bár a szezon véget ért, mi nem dőlhetünk hátra, hiszen december ötödikén már kezdődik is a SuperEnduro GP világbajnokság Lengyelországban, ahol Rolanddal nagyratörő terveink, céljaink vannak. Minden futamon indulni fogunk, így természetesen a jövő februári budapesti fordulón is. Ezzel kapcsolatban a már most tapasztalható felfokozott izgalmat csak tovább hevíti, hogy a promóter a kisfilmjében Liszka Rolanddal reklámozza a várhatóan teltházas futamot.” – beszélt komoly elismeréssel és izgatott várakozással a hangjában versenyzőjéről a Laller Racing Dakar Team első embere.

Forrás: Tóth Krisztián Márk

Fotók: Miller Photostudio

 

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ