Laller Racing Dakar Team – A győzelemre hajtanak

Laller Racing Dakar Team – A győzelemre hajtanak

MEGOSZTÁS

Gyulán javában zajlik a Hofeka kupa, amelynek első hosszú napja a motorosok között parázs csatákat hozott. A mai utolsó négy szelektív előtt az első két versenyzőt csupán 7 (!!) másodperc választotta el egymástól.

Ez a két pilóta pedig nem más, mint a Laller Racing Dakar Team kétfős legénysége, ahol Pajer Csaba és Horváth Lajos “Laller” “gyűri” egymást és a kilométereket. Így látta a helyzetet Laller a zárónap előtt:

“Szerencsésen összeálltak a dolgok, mert remek idő van, és a pályák is nagyon élvezetesek. Tesszük a dolgunk, négy szakaszt teljesítettünk tegnap: 56 km és 38 km mért, szervizidőszak, majd ez újból. A nyomvonal zömét a szántóföldek közötti gazdasági út teszi ki, ami jó huplis, de mivel nagyon régen esett, a talaj kemény – lehet rajta döngetni!

Nyomjuk is neki rendesen, nagyon közel vagyunk egymáshoz, így izgalmas lesz a vége. Ma kicsivel több, mint négyszer 30 kilométer vár ránk, nagyon igyekszünk, hogy ez a felállás a vasárnapi célceremóniára is megmaradjon.” – nyilatkozta Horváth Lajos.

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ