Laller Racing – A Riverside Baján készülnek a balkáni pokolra

Laller Racing – A Riverside Baján készülnek a balkáni pokolra

MEGOSZTÁS

Hétvégén újra ringbe száll a Laller Racing Dakar Team, Horváth Lajos és Kárpáti Péter révén a Riverside Baján indul a csapat. A hangsúly ezúttal a felkészülésen van, hiszen hamarosan Görögország és a Balkán felé veszik az irányt Lallerék, hogy Európa két legkeményebb tereprali versenyén méressék meg maguk.

Ám előtte még Magyargencsre hivatalos a gárda, ahol 300 km élvezetes edzéslehetőség várja Horváth Lajosékat. A futam több szempontból is kuriózumot jelent majd, hiszen idén nem csupán a helyszínt változtatták meg a szervezők, de a lebonyolítás rendje is merőben eltér a megszokottól:

„Jelenleg a mindennapi munkám ritmusa nem engedi, hogy eleget üljek motoron a nemzetközi versenyeink előtt. Éppen ezért nagyon jól jön a hétvégi Riverside Baja, ahol tudom majd gyűjteni a kilométereket a Hellas Rally-ra. Nincs eredménykényszer, a legfontosabb, hogy az általános felkészülés mellett szervezett körülmények között egy jót motorozzunk, és ráhangolódjunk az elkövetkezendő időszak kihívásaira.

Szívesen megyek a Riverside Bajára, mert Garamvölgyi Zoltán és szervezőcsapata rendszerint kitalál valami olyan pluszt, amitől még érdekesebb és élvezetesebb lesz a versenyzés. Ezúttal például együtt fogunk menni a Magyar Országos Bajnokság Enduro mezőnyével, ami véleményem szerint egy remek újítás. Kíváncsian várom, hogyan fekszik majd nekik a tereprali, nekünk pedig a nagy mezőny, milyen lesz a pálya, és hogyan alakul maga a verseny.

Nem utolsósorban fontosnak tartom elmondani, hogy a Laller Racing Dakar Team is kiveszi a részét a szervezésből, hiszen fő támogatónk, a COPYGURU készíti az itinereket a versenyzőknek. Úgy gondolom, ez minőségben egy nagyon komoly ugrás lesz, de azt persze nem ígérhetem, hogy ezekkel a gurigákkal senki sem fog eltévedni.” – zárta humorosan mondandóját a váci Dakaros.

A Riverside Baja után Görögország következik, majd kisvártatva Albániába mennek a fiúk, ahol egészen biztosan pokoli kihívás, és megannyi tapasztalat vár a Laller Racing Dakar Team versenyzőire.

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ