LALLER – „NEHÉZ, UGYANAKKOR ÉLVEZETES VOLT A RAID OF THE CHAMPIONS”

LALLER – „NEHÉZ, UGYANAKKOR ÉLVEZETES VOLT A RAID OF THE CHAMPIONS”

MEGOSZTÁS

A mögöttünk hagyott hétvégén rendezték Nyirádon a CEZ / MANSZ / I.O.B.C. sorozat záróhétvégéjét, a Raid of the Championst. A motorosok mezőnyében ott harcolt Horváth Lajos is, és a harc szó most tényleg nem túlzás, hiszen a nehéz pálya mellett az időjárás is okozott kaotikus pillanatokat.

Már pénteken sem volt banánérlelő meleg a tapolcai térségben, de a szombati és vasárnapi esőzéssel egybekötött hideg szél és pára mindent vitt. Horváth Lajos „Laller”-t azonban kemény fából faragták, mert még a fentebb taglalt körülmények ellenére is tudta élvezni a motorozást:

„Tereprali versenyen vagyunk, tehát azt gondolom, hogy nem mi alakítjuk a körülményeket, hanem nekünk kell alkalmazkodni. Úgy gondolom, ezt sikerült abszolválni, hiszen célba értem, és önmagamhoz mérten jó tempót tudtam motorozni. Ez a hétvégé mindenkinek a túlélésről szólt, de ennek ellenére nagyon élveztem a pályákat. Mókás dolog ilyen körülmények közepette tapadást találni, nagyon kell figyelni, de mindenért kárpótoltak az izgalmas és változatos szakaszok, és a remek társaság.

Ez volt a szezon utolsó versenye, ez az év is igazán különlegesen alakult, sokat tanultam a sportágról, önmagamról, a motorozásról.” – zárta mondandóját Laller, aki az év elején összeszedett sérülése miatt már nem szólhatott bele a bajnoki címért folytatott csatába.

 

Forrás: Tóth Krisztián Márk

Fotó: Pataky Péter

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ