Kezdésnek jó volt – Kurtos Róbert – Szegedi Máté

Kezdésnek jó volt – Kurtos Róbert – Szegedi Máté

MEGOSZTÁS
matezsoltee / www.rvo.hu

A 23. Miskolc Ralin fantasztikusan érezte magát Kurtos Róbert és Szegedi Máté, akik apró technikai problémával megúszták a versenyt. A célba érést úgy abszolválták, hogy a szép új piros dekoráción egy karcolás sem esett.

Tökéletesen működött a Mitsubishi?
– Nem volt semmi problémánk, legalábbis ilyen törés-zúzás nem. Karcmentesen értünk célba. Annyi gondunk volt, hogy a négyes és a hatos gyors végére lelazult a kormányoszlopról a kormányom, pedig a gyári helyére volt visszatéve. Mondták, hogy másképp szokták megoldani, és megcsináltuk úgy, onnantól az is jól működött. A futómű végig jól szuperált és a gumikkal is elégedettek voltunk. Nem mentünk még új Pirellivel, de meggyőzött minket, mert még kopottan is teszi a dolgát.

Hogy tetszettek az esti gyorsok szombaton?
– Felraktuk a lámpasort és haladtunk, ahogy bírtunk. Viszont én már az első napon nem szívesen mentem az utolsó gyorson, mert csak álltunk egyhelyben és vártunk, ezért a kocsi nagyon lehűlt. Végül nem lett etap, végig kellett menni rajta, meg is forogtunk szépen, de szerencsére semmi gáz nem volt, pedig közel voltunk a szalagkorláthoz. A verseny további részében is jól éreztük magunkat, és egy-két apróság volt még menet közben. Egy felnit elrepesztettünk, mert nagyon köves volt a pálya, de ez előfordul. Ha nincs a kormány lelazulás és a megforgás, akkor majdnem tökéletesre sikeredett az első napunk.

Megbarátkoztál végre Mályinkával?
– Nem, az már sosem lesz a kedvencem, de az összes többi szakasz ezt felülírta. Azokon élvezet volt autózni, és Máté is jól érezte magát a jobb egyben. A Kánó-Ragály viszont nagyon bejött mindkettőnknek. A jó hangulat ismét főszerepet kapott a kocsiban és a szervizben egyaránt.

Van valami teendőtök a versenyautóval Ózd-Salgó előtt?
– Igen, mert még mindig várjuk az új turbót, és a beállításokon is változtatni kell majd. Az autó felfelé menetben nem az igazi jelenleg. De ez ugye a turbó függvénye, nagyon várjuk, hogy előkerüljön. Ha megérkezik rajtunk nem fog múlni semmi, és ha minden kész, jó lenne az új beállításokkal ismét tesztelni a kocsit, ne úgy álljunk a rajthoz, hogy ott élesben dőljön el minden oké a kocsival vagy sem.

Reklámpartnerünk:

Foam-System Kft. – Go Matrac; Fa-Forg-Tech Hungária Kft.; Katica Vendégház, Viadukt Mérnöki Kft.; Zemplén-Tölgy Kft.; Karádi Rendszerház Kft.; KZ Invest Kft.; North Racing Kft.; Rex Bau Kft.; Inter Cars Kft.; Csikó Tamás – Autófényező; Perla-X Kft.

Szöveg: Tiba Anita

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ