Kecskés Tamás Európa második leggyorsabbja lett!

Kecskés Tamás Európa második leggyorsabbja lett!

MEGOSZTÁS

A New Times Racing fiatal motorosa az Európa bajnokság második helyén ért célba az Adria Raceway-en.

Csapata mélyvízbe dobta Tamást ezzel az Európa bajnoki szerepléssel, ugyanis életében először versenyzett a Honda NSF100-zal, így nem kis izgalom járta át a felkészülés szinte minden percét. A fiatal motoros ügyesen kizárta külvilágot és a célra koncentrált, ez már az időmérőn is látszott, ahol mindössze 3 ezreddel maradt le a pole pozícióról.

Vasárnap egy warm up és két verseny várt rá. Az első futam rajtját nem kapta el jól, viszont körről- körre pontosan motorozott, ekkor állította be a saját legjobb idejét is. Végül az első helyért már nem tudott küzdeni, mert a kockás zászló közbeszólt.

A másfél órával később kezdődő megmérettetésen szintén az első sorból rajtolt, ezúttal remekül. A tempójára ekkor sem volt panasz, nem is fáradt el, ez a korábbi motoros- és erőnléti edzéseknek köszönhető. Így végig pontosan tudott versenyezni, melynek meg is lett az eredménye!

 Kecskés Tamás Európa második legjobbja lett a  Honda NSF 100-as kategóriában!

Forrás: Háfra Zsolt / Tóth Krisztián Márk / RXP-Sic 58 Magyarország

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ