Kecskés Bence a 2021-es szezon első olaszországi tesztjén vett részt Mugellóban!

Kecskés Bence a 2021-es szezon első olaszországi tesztjén vett részt Mugellóban!

MEGOSZTÁS

Az időjárás zord tréfát űzött vasárnap, a pályára érkező motorosokkal, akik a tavalyi, csonka szezon után alig várták, hogy újra felülhessenek motorjaikra. Sajnos állt a víz az íveken így kevesen merészkedtek csak fel az aszfaltcsíkra, közülük is sokan estek.


Az előző nap aláhulló csapadék hétfő reggelre lefagyott, de a napsugarak melegének hála felengedett. Végül a nap programját, jelentős csúszással, 11 órakor el is tudták kezdeni. Ekkor a New Times Racing versenyzője, Kecskés Bence is részt vett az első etapon, amit még 3 követett. Ezek alkalmával folyamatosan feszegette a határait, de maradéktalanul teljesítette a csapat utasításait.

Mivel Bence tapasztalt versenyző és a vonalvezetést is ismeri, így várható volt a jó eredmény és az összeszokott csapatmunka. Sikerült a motort is a körülményeknek megfelelően hangolni, szóval egy igazán eredményes napot tudhat maga mögött a fiatal versenyző.

A jelenlegi vírushelyzet miatt nemzetközi szinten nehéz a versenyzőknek edzési lehetőséget biztosítani, illetve a tesztelés sem egyszerű. A magyar alakulat számított emiatt problémákra, de szerencsére ügyesen megoldották azokat.

Forrás: Háfra Zsolt / Tóth Krisztián Márk / RXP-Sic 58 Magyarország

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ