Jól alkalmazkodtunk a nehéz körülményekhez

Jól alkalmazkodtunk a nehéz körülményekhez

MEGOSZTÁS
Fotó: Máté Zsolt / www.rvo.hu

Nagyon hosszú versenyen van túl a CREDOBUS-LPWMSport négy versenyző párosa, akik a hétvégén az I. Nyíregyháza Rally-n biztosították be az év végi értékelés eredményeit.

Sikeresen teljesítette hosszú távú versenyét a Lovász Pál – Kürti Tamás egység, akik úgy autóztak, ahogyan az eltervezték. Volt több kimagasló szakasz eredményük és végül az abszolút értékelés nyolcadik helyét szerezték meg.

Fotó: Máté Zsolt / www.rvo.hu

„Nagyon keményen dolgoztunk a hétvége folyamán, meg volt a tempónk és az összhangunk is, és az autónk beállítása is nagyon jól sikerült. Azt kell, mondjam az üzleti élet mellett talán erre a versenyre tudtunk felkészülni a legjobban. Komoly kihívás volt a verseny minden szempontból és az időjárás nagyon megnehezítette a versenyünket és volt pár kalandunk is, amikor lenyúltak értünk. Egyedi körülmények voltak a hétvége folyamán, de sikerült jól alkalmazkodni ezekhez. Ez egy nagyon nehéz és hosszú verseny volt, örömmel tölt el, hogy sikerült helytállnunk és ezzel megszereztük a bajnokság kilencedik helyét” – értékelte a versenyt Lovász Pál.

A Tábori Ákos – Répás Zoltán páros a bajnokság második helyéért utazott el Nyíregyházára. Annak ellenére, hogy technikai probléma miatt nem fejezték be a versenyüket, a bajnoki második hely meg lett számukra.

Fotó: Máté Zsolt / www.rvo.hu

„Az első kör végén jelentkezett nálunk egy műszaki hiba, a kuplunggal volt probléma. Mivel mentünk, mert nem szerettük volna, ha kicsúszik a kezünkből az év végi második hely, a kuplung a váltót is tönkretette. Szerencse a szerencsétlenségünkben, hogy Tóth Tibiék autója sem bírta ki a versenyt, így amiért mentünk megkaptuk. Sajnáljuk, hogy nem versenyben dőlt el, de nagyon boldogok vagyunk, hogy meg van az év végi második hely” – folytatta Tábori Ákos.

A Botka Dávid – Ferencz Krisztián duó nagyon ismeretlen területre hajózott az első kerekesek világában. Dávid folyamatosan mondta, nagyon hiányzik számára a hátsókerék meghajtás. Voltak biztató részeredményeik és a verseny végére jól összebarátkoztak az autóval.

Fotó: Máté Zsolt / www.rvo.hu

„Jó kis autó ez, sokat szenvedtünk vele, de a végre összebarátkoztunk és tudtunk egy gyorsaságit is nyerni kategóriában. Nem mondom, hogy nagyon vágynék az első kerekes autóra, de lehet lesz ennek még folytatása is” – árulta el Botka Dávid.

A Riskó Dániel – Losonczi Csaba duó autójára ráült egy rontórém, és egész verseny alatt nyomást gyakorolt a párosra. Két defekt sújtotta őket és szinte az egész versenyt szervo nélkül teljesítették, de sikerült felállniuk a Peugeot 208 R2 Kupa dobogójára és ezzel a bajnokság negyedik helyét is behúzták.

Fotó: Bencze András / www.rvo.hu

„Életem legnehezebb versenyén vagyok túl. Nagyon sok szakaszt teljesítettem szervo nélkül és sokszor elgondolkodtam, van ennek így értelme. Végül behoztunk az autót és boldogok vagyunk, de nagyon fáj mindenem” – tette hozzá Riskó Dani.

A csapat következő versenye a Mikulás Rallye lesz.

Partnereink: CREDOBUS, KF Service Solutions Kamion Fényező Kft., M6 L.O.G Kft., Expert Lajta Kft., TPA csoport Magyarország, DE BUS Gmbh, Bus Center Kft., Tachográf Kontroll Kft., Geri Ügyvédi Iroda, Skuba, diesel DR, Hunnoid, KF Minibus, DE Bus Gmbh

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ