Ilyen fináléról álmodoztak

Ilyen fináléról álmodoztak

MEGOSZTÁS

Hibján Joci és Szurovcsák Pisti tartotta magát a tervhez, miszerint dobogóra szeretne állni. Ezt meg is tették. A Nyíregyháza Ralin A6-ban és 2WD-ben a harmadik, a bajnokságban pedig második helyen végeztek.

Elégedetten zártátok a Nyíregyháza Ralit, illetve a bajnokságot?
– Nem erőlködtünk, stabilan mentünk, de a szerencse is hozzájárult az A6-os csoport és a 2WD-ben elért harmadik helyünkhöz. Így a bajnokságban a dobogó második fokán zárjuk a szezont, aminek kifejezetten örülünk. Jóval gyorsabbak lettek a Peugeot Kupás fiúk, próbáljuk felvenni a kis Citroenünkkel a ritmust, és az eredmények azt mutatják, hogy velük együtt fejlődünk mi is, persze figyelembe véve a két autó különbségeit. Sikeresen zártuk a Nyíregyháza Ralit, ami különösen fontos futam volt, számunkra, ugyanis itt élünk. Örülünk, hogy bekerültünk a versenynaptárba, kellett már ez ide a keleti régióba.

Hogyan értékeled a teljesítményeteket?
– Nagy küzdelem folyt ebben az évben, és volt egy csúnya bukásunk is. Ez egy erős mezőny, nem adták könnyen magukat a versenyzőtársak. De mivel szeretjük a kihívásokat, és egy-egy sikertelen verseny után is próbáltunk motiváltak maradni, úgy gondoljuk mindent beleadtunk. A kocsi jól viselkedett, de az utolsó három szakaszon főtengely jeladó problémánk volt, vagyis ment az autó, csak csökkentett üzemmódban, nem forgott ki. Meg is ijedtem, hogy nem fog bevinni a célba, de szerencsére végig tudtunk gurulni. A kérdésre a válasz, feladat kipipálva.

Úgy alakult az első hazai futam, ahogy elképzeltétek?
– A verseny átlagon felülire sikeredett, mert álmomban nem gondoltam volna, hogy ez ennyire jó lesz. Az etapidő hosszú volt, de vállalható, valamit valamiért. Azt sajnálom, hogy ekkora köd volt a belvárosi gyorson, mert azt nem tudták sem a nézők, sem a versenyzők élvezni. Persze erről senki nem tehet, csak vasárnap meg milyen szép idő volt, igen ez kiszámíthatatlan. Pályabejáráson megfordult a fejünkben, hogy ez nagy falat lesz, de versenyautóval teljesen más volt az összkép a gyorsasági szakaszokról. Még az a szőlőskert is tetszett, brutál jó helyeken autózhattunk.

Hogy tetszik a 2018-as finálé?
– Év elején az volt a terv, hogy a dobogó valamelyik fokára felállhassunk, és összejött. Most nagyon boldogok vagyunk. A Rali2 után jó volt újra az ORB-ben menni, szerintem jövőre ugyanitt mérettetjük meg magunkat. Rengeteg élményt gyűjtöttünk, és még többet tanultunk egymástól. Ki is borítottam már az építőkockáimat, hogy minél előbb ki tudjam legózni a 2019-es évet. Az idén úgy néz ki befejeztük a versenyzést, nagyon év vége van, ideje a vállalkozással és a családdal kicsit több időt tölteni. Ezért szeretném is megköszönni mindenkinek, aki segített, hogy ilyen szépen zárhattuk az évet, a partnereknek pedig a bizalmat.

ABT Roll Kft.; Cornexim Kft.; Hunova Trans Kft.; Szimita-Trade Kft.; Fehértó-Trans-Snack Kft.; Gerda Trans Kft.; K+K Spedit Kft.; Nyírségtefu 2009 Kft.; Kompresszor Varga-GH Kft.; Varga-IC Bt.; Kelet Power Kft.; MULTI -HÁZ KFT.; MRK KFT.; VÁR-TEAM KFT.; Kiss László EV;

Szöveg: Tiba Anita
Fotó: Máté Zsolt

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ