Idei legjobbját nyújtotta Kovács Bálint a Red Bull Ringen

Idei legjobbját nyújtotta Kovács Bálint a Red Bull Ringen

MEGOSZTÁS

220 Volt H-Moto Team ifjú tehetsége a 9. helyen áll összetettben az ADAC KTM Kupában

2016-Kovács_Bálint4Majdnem tökéletes hétvégét zárt a 220 Volt H-Moto Team fiatal versenyzője, Kovács Bálint. Az ADAC KTM Kupában induló ifjú tehetség a Moto GP mezőnye előtt bizonyított, hiszen mind az időmérőn – 3. rajthely -, mind pedig az első futamon – 5. lett – idei legjobb eredményét produkálta, míg összetettben a 9. helyen áll, mindössze 45 pont hátrányban az elsőtől.

Kovács Bálint a múlt hétvégén nem akárkik előtt bizonyíthatta tehetségét, ugyanis a gyorsaságimotoros-világbajnokság osztrák versenyének betétfutamán állt rajthoz az ADAC KTM kupában. Az ifjú tehetség számára most egyértelműen kiderült, érdemes a futamok előtt tesztelni egy-egy adott pályán, hiszen Spielbergben is egy komoly gyakorláson vehetett részt, ahol még versenyszimulációt is sikerrel végrehajtott. A tesztnek meg is lett az eredménye, hiszen a pénteki időmérőn idei legjobbját elérve a harmadik lett, így mindkét futamon az első sorból várhatta a piros lámpa kialvását. Bálint végig nagy csatákat vívva végül a 7. helyen ért célba, ám a versenyt követően a holland De Bruin öt másodperces büntetést kapott, míg a cseh David Kubant kizárták, így végül Bálint az 5. helyen zárt, ami szintén idei legjobbja. A küzdelem szorosságát mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az első kilenc motoros 3 másodpercen belül ért célba. Vasárnap hasonlóan nagy csatát követően – az első 13 motoros 2,3 másodpercen belül zúdult át a célvonalon – a 13. helyen intették le a 220 Volt H-Moto Team motorosát, ami az ADAC KTM kupa értékelésében a 9. pozíciót jelentette. Bálint az összetettben kilencedikként várja a folytatást – két hét múlva Oschersleben-ben dupla futammal – összetettben, 45 pontra az éllovastól.

2016-Kovács_Bálint3

– A rajtom mindkét nap jól sikerült, ám az első kanyarig emelkedőn kellett mennünk, így a kisebb súlyú ellenfeleim megelőztek, ráadásul a kanyart követő kigyorsításon mindkétszer további helyeket veszítettem. Ám amíg szombaton sikerült visszajönnöm és végül ötödikként zárnom, addig vasárnap  az utolsó körre elfogyott a gumim, így a három utolsó kanyarban megint többen elém kerültek, így végül 13-ként intettek le. Nem vagyok elégedett, hiszen sokkal többet vártam magamtól, főleg az időmérő és az első futam végeredménye után fogalmazott Kovács Bálint.

2016-Kovács_Bálint1A 220 Volt H-Moto Team tulajdonosa szerint nagyon komoly pozitívumai vannak ennek a hétvégének is, és az itt tapasztaltak felhasználása esetén még előrébb léphet Kovács Bálint ebben a kemény mezőnyben.

Most megláthattuk azokat a hibákat, amiket ki kell mindenképpen javítanunk. Éppen ezért úgy vélem, sokat profitáltunk ebből a versenyhétvégéből. Az jól látszik, hogy Bálintnak ebben a mezőnyben a legjobb tízben a helye, és ha tökéletesen összeáll minden, ő is kihozza azt magából, ami benne van, akkor nagy eredményekre lehet képes – jelentette ki Kelemen Krisztián.

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ