Helycserés támadás

Helycserés támadás

MEGOSZTÁS

2021.07.16. – Székesfehérvár-Veszprém Rallye – beharangozó

Helycserés támadás

Kihagyja az idei egyetlen murvás bajnoki futamot a Gulf Racing Hungary párosa, a Velenczei Ádám – Igor Bacigál duó, de a csapat színeiben mégis láthatunk egy csúcskategóriás versenyautót, hiszen Vánsza Zsolt és navigátora, Szedő Csaba egy SKODA Fabia R5-el indul a Székesfehérvár – Veszprém Rallye-n.

„Sajnos a bajnoki cím nagyon távol került, így inkább az utolsó két aszfaltos versenyre koncentrálunk.” – mondta el summásan a távolmaradás okát Ádám, aki év elején nem számított ennyi apró technikai és vezetéstechnikai hibára. Nincs elkeseredve a pilóta, a két napos murvás verseny előtt is sokat foglalkozott a versenyautóval, a versenyzéssel, hiszen több páros tesztjén is részt vett, segített a legjobb beállításokat megtalálni.

Vánsza Zsoltnak nem idegen a murva, hiszen, ha teheti, főként csak ilyen versenyeken indul el. „Korábban Mitsubishivel mentem, nagyon élveztem azt is, de az R5-ös autó egy teljesen más dimenzió.” – mondta Zsolt. „A két lőteret ismerem, azon már mentünk korábban. Vannak pályák, amik újak számunkra és ezek igen nehéz, technikás, ugyanakkor nagyon gyors szakaszok.”

„Kétszer is teszteltünk a futam előtt.” – folytatta a beszámolóját a pilóta. „Nagyon sokat köszönhetek Ádámnak és navigátoromnak, Szedő Csabinak. Mindenben segítettek; az autó beállításaiban, a pályák feldolgozásában… Jó kis csapat vagyunk, szeretek így versenyezni!”

Esőt jósolnak a hétvégére a meteorológusok, igaz, a száraz pályáknak jobban örülne a Gulf Racing Hungary színeiben versenyző Vánsza-Szedő kettős, de ha esni fog, akkor essen mindenkinek, mondta nevetve a navigátor.
Nincsenek világraszóló tervei Zsoltnak, hiszen nincs a kezében nagyon sok versenykilométer. „Célba szeretnénk érni. Mert az azt jelentené, hogy minden kilométert megtettünk, amit erre a versenyre terveztünk. Minden megtett kilométerrel tanulok és ez számomra a legfontosabb! Gyorsuljunk, folyamatosan javítva a saját időinken…”

A hazai ralibajnokság egyetlen murvás bajnoki futama két központtal kerül megrendezésre. Szombaton Székesfehérvár ad otthont a versenynek, a szervizparknak és egy délutáni szuperspeciál szakasznak, míg vasárnap elköltözik a mezőny a Veszprémi Aréna mellé és összesen 10 gyorsaságit teljesítve ott ünnepelnek majd a célbaérkezők.
A verseny hivatalos honlapja: https://www.veszpremrallye.net/

A csapat partnerei:
Betonútépítő, Euroaszfalt Kft., SIVA Group, Közmű Alagút, Forvett, STRAVIA, Tiszta Víz Üzletház, Confidenza, FLOW FUEL, LEAD DESIGN, S és K Nyomdatechnikai Kft., Gregor és Társai Nyomdaipari Kft., EFTECH, Ka-Ba Kft., Gulf Lubricants Hungary, Good Safety, Szirt BAU Kft., CARDEX, Green Grass, VPT Caravan, Fit Müsli, MIG 21, Tatai és Társa, GASZTRANSZ Kft., Vodafone, KUHN Rakodógép Kft., HRT Spedition, GEOteam, RAPID-BETON

Kiadja: Dudás Endre, a Gulf Racing Hungary sajtófelelőse

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ