Gp2, itt a vége – bajnok a Red Bull varázslótanonca!

Gp2, itt a vége – bajnok a Red Bull varázslótanonca!

MEGOSZTÁS

November utolsó hétvégéje nem csak a Forma-1-ben hozta el a bajnokavatás idejét. A Gp2-ben is királyt választottak a tegnap folyamán, és a francia Pierre Gasly egy küzdelmes szezon után elegánsan foglalta el a helyét a trónon!

gas

A szombati első versenyen villanyfényes futamon esett egymásnak az F1 után alighanem a világ legjobb autóversenyzőit tömörítő Gp2-es bajnokság mezőnye. Ahogy azt előre sejteni lehetett, a Prema pilótáiról szólt a futam, ám egészen eltérően értelmezve. Mindenki Antonio Giovinazzi és Pierre Gasly csapat-csatáját várta, ehelyett Pierre Gasly tündöklése, és Giovinazzi (mint az később kiderült) bukása lett a történet vége. Míg Gasly alaposan bekezdett, és egy remek rajt után az élbolyban autózott, favorit csapattársa a mezőnyben ragadt, és ezzel megpecsételte saját sorsát. Az olasz kiírta magát a főfutam küzdelmeiből, Gasly pedig köszönte, és remek taktikájának, valamint tempójának köszönhetően ledolgozta pontbeli hátrányát, sőt, komoly előnyre tett szert. A számtalan kiesőt hozó főversenyen érdekes eredmények születtek:

r1

A vasárnapi sprintversenyen ennek ellenére még mindig nyitott volt a bajnokság, Giovinazzinak pedig adott a sansz, hogy újból megpróbálja a csatát a maga javára fordítani. A rajt után közvetlenül az utolsó Gp2-es csörtéjét teljesítő, remekül rajtoló Daniel de Jong-ot kiforgatta Luca Ghiotto, aki ezzel a holland fiú futamának véget is vetett… (utóbbi képen azért már vígasztalódott az “emberünk”)

dan

A fiatal Premás Giovinazzi ellenben a pályán nem találta a ritmust, és lényegében semmi különöset sem mutatva, csak elautózgatott a mezőnyben – Gasly legnagyobb örömére.

gio

Utóbbi minimális kockázatot sem vállalt, igyekezett hazahozni az autót, ami remekül sikerült számára. Végül az év utolsó versenyén a Dams pilótája, Alex Lynn győzött, megelőzve a nap meglepetésemberét, a Rapax-os Johnny Cecotto JR.-t, Gasly csak a 9. helyen futott be.

r2

Ő ezt cseppet sem bánta, hisz teljesítménye a Gp2 bajnoki címét érte – nem is volt nála boldogabb ember (maximum az újoncként dupla győzelmet arató csapata), talán csak Nico Rosberg… De ez már egy másik történet!

prem

A 2016-os szezon ezzel véget ért, következő héten indulnak a tesztek, ahol számos új versenyzővel ismerkedhetünk majd meg.

Képek: Gp2 Media Service / Sam Bloxham / Zak Mauger

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ