Gp2 0.nap – tüzes pálya, tüzes tekintetek…!

Gp2 0.nap – tüzes pálya, tüzes tekintetek…!

MEGOSZTÁS

A mai nappal kezdetét vette a 2016-os Gp2-es magyar nagydíj. Számtalan érdekesség, és rettentő meleg várta a kis Forma 1 mezőnyét, akik ezzel mit sem törődve hangyaszorgalommal tették a dolguk. Gp2 híreink a Hungaroringről!

matshu

Már jóval a déltájban való megérkezésünk előtt zajlott az élet a paddockban, sok versenyző már aktívan tanácskozott a mérnökével, csapatvezetőjével a boxok mélyén, és lazább nap ide, csütörtök oda, így is nehéz volt elkapni bármelyiküket interjúügyileg.

engineer

Nem is csoda, hiszen nagy munkában van mindenki, a hatodik fordulóhoz érkezve Silverstone után a bajnokság teljesen nyitott. Sander Dorsman, a jelenlegi éllovas csapat vezetője elmondta, hogy bár örül a jelenlegi pozíciónak, de ez csak a most, a lényeg a hétvégén van, majd hozzátette, reméli sikerül pódiumos helyezésekkel megörvendeztetni a magyar rajongókat, és megtartani a jelenlegi állást. Ám hozzáfűzte, hogy mindig őrület van, szóval csak az a biztos, ami megtörtént, és szereti Magyarországot, mert itt nagyon finom gulyást esznek mindig, és egy forró nap végén jólesik a hideg ital mellé mindez.

dantrack

Találkoztunk ismerős (magyar arcokkal) is a paddockban, de mivel nem búlvárlap vagyunk, a nevét ezúttal (és máskor sem) áruljuk el, és írjuk le. A lényeg, hogy mindenki megérkezett, lapunk kedves barátja, Daniel de Jong is befutott zárszóra, és remek hangulatban, no meg kondícióban várja az érdemi munka kezdetét! Gyaníthatólag nincs ezzel egyedül, mert hiába van csütörtök, a látottak és tapasztaltak alapján nem csak a nap miatt lesz tüzes ez a hétvége! Öt versenyző áll alig tíz ponton belül, mi ez, ha nem kiélezett küzdelem?

A fiúk épp a pályát róják, ismerkednek az új kerékvetőkkel, és az aszfalt kondíciójával, így mi is búcsúzunk. Hamarosan jövünk az első szabadedzéssel, mely holnap 12:00-tól kerül megrendezésre.

Képek: Gp2 Media Service / Sam Bloxham

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ