Egy megérdemelt Csillag – Érdi Rallye Team

Egy megérdemelt Csillag – Érdi Rallye Team

MEGOSZTÁS

ÉrdiRallyeTeam_fejléc

Egy megérdemelt Csillag

Idén október második hétvégéjén rendezték meg a Ciprus-ralit. Ezúttal az Érdi Rallye Team párosa nem vett részt a viadalon, ám
erdi_dij_1a csapattagok mégis elrepültek a szigetre, hogy átvehessék az ERC 2 Production Cup harmadik helyéért járó díjat.

Az Európa-bajnoki sorozat díjátadó gáláját ezúttal nem Párizsban rendezte meg az FIA, hanem az utolsó futam zárónapján, október kilencedikén a ciprusi Limasszolban. A ceremóniára festői környezetben, egy tengerparti elegáns bárban a szabad ég alatt került sor. Ifjabb Érdi Tibor és navigátora, Papp György is meghívást kapott Európa elit pilótáinak találkozójára, miután az éves összesítésben a kanári-szigeteki ötödik, a görögországi harmadik, a lengyel és cseh futamon elért második, valamint a lett futamon begyűjtött ötödik hellyel – a lengyel Vojciech Chuchala és az olasz Giacomo Scattolon mögött – kategóriájukban megszerezték az előkelő harmadik helyet.

Ifj Érdi Tibor:

– Az egyik szemem sír, a másik nevet – értékelte az évet Ifjabb Érdi Tibor. – Elsősorban nagyon boldog vagyok, hogy ilyen tehetséges pilótákkal mérhettük össze a tudásunkat, a dobogós helyezés pedig elfeledteti velem a fiaskókat. Sajnos, az évünk nem úgy alakult, ahogy elterveztük, hiszen Belgiumban egy technikai hiba következtében kicsúszott a futamgyőzelem a kezünkből. Remélhetőleg jövőre elkerülnek minket a problémák, és egy év múlva ilyenkor, ugyanitt mi vehetjük majd át a legnagyobb kupát. Természetesen 2017-ben sem lehet más erdi_dij_2célunk, mint az Európa-bajnoki cím! Köszönöm Papp Gyurinak a kiemelkedő színvonalú munkáját, hiszen nagyon komolyan teljesített, sokat tanultam tőle, továbbá köszönöm a partnereim és a családom támogatását.

Papp György:

– Én a második versenyen csatlakoztam a csapathoz – idézte fel a kezdeteket Papp György. – Sok helyen versenyeztem már, és szinte minden bajnokságban diktáltam itinert. Egy igazán jó családi légkörbe csöppentem, nagyon jókat versenyeztünk Tibivel, és azt gondolom, hogy a végére össze is szoktunk. Az ERC légköre is szimpatikus számomra, az pedig, hogy az év végén a harmadikok lettünk, már csak hab a tortán. Remélem, jövőre tovább fejlődünk, mert mindenképpen szeretnénk előre lépni.

erdi_dij_3– Érdi Rallye Team – 

ÉrdiRallyeTeam_támogatók

 

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ