Csapatás a bányában

Csapatás a bányában

MEGOSZTÁS

Pár órára újra összeállt a Lencse Zoltán – Hofbauer Tamás kettős, igaz nem verseny körülmények között. A Speed Technika pilótái az egyik gödi bányában csapattak egy jót, készülve ezzel a hétvégi Mikulás Rallye-ra.

Az elsődleges cél az volt, hogy Hofbauer Tamás kicsit hozzászokjon a Ladához, de nem görcsöltek rá az autózásra. A jókedv uralta a kora délutánt, Lencse Zoltánnal jót autóztak és sokat mosolyogtak.
„Hofi még sosem ment hátsókerekes autóval versenyen és ezért mentünk el Gödre, hogy egy kicsit hangolódjon a kocsira. Én is mentem az autóval, próbáltam segíteni Tominak. Pénteken Annamarival tesztelünk majd a Forddal, már nagyon várjuk” – árulta el Lencse Zoli.

Hofbauer Tamás pilóta pályafutása alatt eddig mindig az elsőkerekesek táborát erősítette, egy alkalommal tett kitérőt egy összkerékhajtású kocsival. A hétvégén viszont egy hátul hajtós Ladával vesz részt a Mikulás Rallye-n.

„Jó volt újra versenyautóban ülni, igaz túl sokat nem mentem a Ladával, de egy kis hangolódásnak pont elég volt. A körülmények hasonlók voltam, mint ami Veszprémben lesz várható. Zoli adott pár tanácsot” – tette hozzá Hofbauer Tamás.

Köszönjük Partnereinknek: Arrabona Konstrukt Kft., Abacus-Audit Kft., S. O. S. Cargo Kft., Sprintcamion Zrt., Gerenda Impex Kft., Limerence-Trust Kft., Ecovictum Kft., Maschinenring Magyarország Kft., Harmos Logisztika Kft., Onyx Solutions Kft., TT Gumiabroncs Bt.

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ