Buli verseny

Buli verseny

MEGOSZTÁS

A horvátországi rally show után a magyar buli versenyen is részt vesz az MR Racing Hondás párosa a Neukirchner András – Guzi Róbert duó. A srácok számára ez lesz az idei első bevetés a Veszprém környéki kemény murvás pályákon, hiszen a Veszprém Rallye-t egy külföldi kirándulás miatt kihagyták.

A Santa Domenica Rally Show-ról hazahozott autót lemosták és kicserélték a hibás alkatrészt és már a Mikulás Rallye-ra koncentrálnak, ahol egy jóízű autózással szeretnék lezárni a 2017-es versenyszezont.

„Tavaly indultunk először a Mikulás Rallye-n, de az örömünk nem tartott sokáig, mert Dénes nekiment az út szélén egy sziklának” – kezdte a beszélgetést Szilágyi Tamás a csapat koordinátora, majd hozzátette: „Az autót gyorsan megjavítottuk és úgy teljesítettük a versenyt, hogy nem értékeltek minket.”

Az idei évben nagy átalakuláson ment át a csapat és megváltozott a bajnokság és a tervek is. Kemény szezont teljesítettek itthon és külföldön is, ezért most a szórakozást teszik előtérbe.

„Nem terveztünk semmit a versenyre. Itt zárjuk az idei szezont és természetesen szeretnénk a legjobb eredményt elérni, de elsősorban a szórakozásnak tekintjük a versenyt” – tette hozzá Tamás.

A 21. Mikulás Rallye vasárnap hat gyorsasági szakaszon zajlik. A kilátogató nézők az alábbi link alatt találnak információkat a versenyről: https://www.larocosport.com/uploaded/2017_mikulas/2017_mikulas_idoterv_terkepek.pdf

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ