Brno – ahol minden eldőlt

Brno – ahol minden eldőlt

MEGOSZTÁS

Rengeteg magyar pilóta imádja a brnói pályát – nem hiába. Mindig fantasztikus érzés egy épített versenypályán versenyezni, ez a pályaszakasz pedig kifejezetten technikás, tempós és nehéz. Kihívás mindenkinek, autónak és pilótának egyaránt.

A magyar delegáció elégedett lehetett, hiszen a kvalifikációk nem sikerültek túl rosszul. Szili Krisztián például a második helyre kvalifikálta magát és igen sokan voltak a legjobb 16-ban is. A csehek elég kemény ellenfelek, sok borsot törtek a magyar fiúk orra alá. Egy pilóta volt a magyarok között, akinek a menetelését csak a Top4-ben tudták megállítani.

Hutter Ferencnek nem sikerült túl jól a kvalifikációja, mindössze a 21. helyet szerezte meg. A versenyen azonban jó ágra került, és csatáról-csatára menetelt előre a dobogó felé. Sajnos a dobogóra nem sikerült felállnia, de így is elégedett hétvégi eredményével.

A hétvégi brnói verseny végeredménye:

 

  1. Marco Smoked
  2. Bezouska Stanislav
  3. Reichert Michal
  4. Hutter Ferenc

Hutter Ferenc imádja ezt a pályát: „Imádom, főleg, hogy teljesen körbe lehet rajta menni. Igazi versenypálya. Egyedül a kavicságy nem volt szimpatikus, de azzal szerencsére nem volt dolgom.”

A magyar dobogó pedig így alakult:

  1. Hutter Ferenc
  2. Vigh Csaba
  3. Ámon Olivér

 

Vigh Csaba is boldog volt nagyon, hiszen alig várta, hogy rajthoz állhasson ezen a versenyen: „Számomra az év legjobban várt versenye volt ez a brnói. Tavaly már részt vettem rajta csak akkor sajnos esett az eső, de most kimondottan vártam, hogy milyen is lesz szárazon! Személy szerint nagyon élveztem, mert ritmusos volt, ahogy az érintési zónák fel voltak festve, az pedig hogy tempós volt azt hozta magával, hogy először éreztem, hogy kellene még a lóerő! Nagyon vártam már, hogy végre padlógázon tudjak végig menni egy pályán és ez most megtörtént!

A dobogó harmadik fokára Ámon Olivér is boldog volt, hogy itt versenyezhetett: „Ez egy nagyon jó, lendületes pálya. A legnagyobb kihívást az utolsó kanyar jelentette, de ideális íven autózva, jó tempóval szépen kiadta.” – mesélte a versenyt követően Olivér.

Gratulálunk minden pilótának az egész éves kemény munkához, a nézőknek pedig köszönjük, hogy töretlenül velünk tartanak és évről-évre egyre többen drukkolnak kedvencüknek. 2020-ban a jelszó változatlan: Kilinccsel előre!

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ