BRAVÚR: Liszka Roland összetett harmadik élete első SuperEnduro versenyén

BRAVÚR: Liszka Roland összetett harmadik élete első SuperEnduro versenyén

MEGOSZTÁS

A világ legjobb endurósai előtt, az Európa-kupa rettentően erős mezőnyében mutathatta meg magát Liszka Roland, a történet vége pedig totális Happy End lett. A futamok végeztével a Papp László Sportaréna közönsége felállva ünnepelte a váci Laller Racing Dakar Team kitűnő motorosát!

A hazai endurocross és enduro bajnokság ifjú győztese a szombati versenynap előtt nagyon óvatosan fogalmazott, elmondása szerint már egy top10-es eredménnyel is elégedett lett volna. Az viszont már az első edzések után is látszott, hogy a terem endúróban még abszolút újonc srácban több is van ennél:

„Az első edzés tulajdonképpen csak ismerkedés volt, magával a sportággal és a Papp László Sportarénában felépített rendkívül nehéz pályával is. A célom az volt, hogy az időmérőn egyenes ágon kvalifikáljam magam, a 29 rutinos induló között kellett a legjobb tízbe kerülnöm. Hála az égnek, ez sikerült, így nagy kedvvel vágtam neki a futamoknak. Ekkor még álmomban sem gondoltam volna, hogy az est végén majd egy negyedik és egy második helyet fogok szerezni, valamint felállhatok az összetett dobogóra… Utólag megvizsgálva, ha az első futamon nem esek el, még előrébb is végezhettem volna, de ez egy ilyen sportág, meg kell fizetni a tanulópénzt. Az utolsó versenyen már kicsit bátrabban és felszabadultabban húztam a gázt, így sikerült másodikként beérnem. Végig hallottam a sokezres közönség őrjöngését, akik űztek és hajtottak engem. Elképesztő volt! Köszönöm szépen a szurkolóknak ezt a csodálatos élményt, a támogatóimnak és a Laller Racing Dakar Teamnek a sok-sok segítséget. Nem állunk meg, szeretnék a sorozat további kettő, németországi versenyén is rajthoz állni.”

Horváth Lajos „Laller” csapatvezető érthetően rettentően büszke a pilótájára, sőt, a Laller Racing Dakar Team első embere szerint ez még csak a kezdet:

Nagyon boldog és végtelenül büszke vagyok! Megmondom őszintén, én titokban számítottam erre az eredményre. Amit ez a „kisember” munkában és alázatban nap mint nap az asztalra tesz, az példaértékű lehet minden fiatalnak és a sportághoz közel állok számára is. Nagyon köszönöm Hadobás Ádámnak, hogy ilyen játszóteret készített a versenyzőknek, és ilyen színvonalú rendezvényt hozott el a kis hazánkba. Külön szeretném megemlíteni Roland szüleit, hiszen erőn felül támogatják a fiuk karrierét! Nagyon komoly siker ez a mi csapatunk életében, és az gondolom, hogy Vác városa is méltán lehet büszke Liszka Rolandra. A továbbiakban is azon leszünk, hogy megteremtsük a lehetőséget, és Roli tovább bontogathassa a szárnyait. Mert úgy érzem, hogy ez még csak a kezdet!”

Forrás: Tóth Krisztián Márk

Fotó: Pataky Péter / Háfra Zsolt

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ