Baja Poland – Laller esete a Dakaros góréval

Baja Poland – Laller esete a Dakaros góréval

MEGOSZTÁS

Elrajtolt a lengyel tereprali világkupafutam, a Laller Racing Dakar Teammel a mezőnyben. A fiúk egy rövid, ám velős szakasszal, mindösszesen hét kilométerrel melegítettek a mai napra. Várhatóan kemény terep és kétszer nyolcvan km, két szervizidőszakkal megspékelve, ez vár ma a Horváth Lajos – Kárpáti Péter duóra.

Kárpáti Péterék a gépátvétellel kezdték a pénteket, majd a technikaival folytatták, aztán következhetett a rajtceremónia, végül a gyorsasági szakasz:

„Péntek virradóra leszakadt az eső, és még reggel is szemerkélt kicsit. A homokos pályán ez nem okozott különösebb bonyodalmakat, bár a talaj itt-ott „marasztaló” volt. Élveztem a bemelegítést, rövid, de melós hét kilométert teljesítettünk. Kicsit fárasztó volt, lévén még bennünk van a hosszú autóút is, de a menet után egy jót lazítottunk, vásároltunk és szétnéztünk a városban. Szombaton korán reggel nekiugrunk a napnak, kíváncsian várom, mit találtak ki nekünk a szervezők.” – festette le saját Baja Poland körképét Kárpáti Peti.

Horváth Lajos kifejezetten élvezte a katonai gyakorlóterepen megrendezett, mélyhomokos rövid speciál szakaszt. Lallert egy kellemes meglepetés is érte, ugyanis a szervízparkban tartózkodó Xavier Gavory – aki a Dakar Rally-t rendező ASO cég igazgatója – személyesen üdvözölte a magyar sportembert:

„Nagy élmény volt a januári Dakar Rally után ismét személyesen találkozni Xavierrel, aki úgy köszöntött, mint egy régi barátot. Az átvételekkel gyorsan megvoltunk, a rajtceremónia után viszont sokat várakoztunk, pedig mindketten nagyon mentünk volna már. Jó kedvvel, de vegyes érzésekkel a tarsolyban várom a holnapi csapatást: a 160 km nem tűnik soknak, épp ezért felettébb gyanús, mi vár majd ránk. Egészen biztosan komoly próbatétel lesz, viszont ezért szeretjük és űzzük ezt a sportot. Szóval szurkoljatok!” – intézte mondandóját a drukkereihez Horváth.

A Laller Racing Dakar Team a Balti tenger partján fekvő Szczecin városából kezdi meg menetelését.

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ