Ismét egy szigeten versenyzünk – MOL Racing Team

Ismét egy szigeten versenyzünk – MOL Racing Team

MEGOSZTÁS

Ismét egy szigeten versenyzünk!A Ciprus Rali lesz a Rali Európa-bajnokság negyedik állomása, ami alig két héttel követi azt az Acropolis Rallyt, ahol második helyen ért célba a MOL Racing Team párosa, Herczig Norbert és Ferencz Ramón. Cipruson újra murvás pályákon versenyez a mezőny, szombaton és vasárnap 13 gyorsasági szakaszon összesen 205 kilométert kell teljesíteniük az indulóknak.

Az eddigi négy versenyből már a harmadik murvás futam lesz a ciprusi, de ez nem azt jelenti, hogy könnyebb dolga lesz a magyar kettősnek, mert ezek a murvás szakaszok más jellegűek az eddig tapasztaltaknál.

A görögországi sziklák után most csúszósabb, ralis berkekben csak csapágygolyós murvának hívott gyorsaságik várnak majd ránk, de több helyen aszfaltos részek is lesznek majd a pályákon. Ez a felület nem teszi annyira tönkre a futóművet, mint a görög pályák, viszont az apró kövek miatt itt nagyon csúszós a murva. Sokszor utazunk majd ötödik fokozatban a hosszú egyenes szakszokon, és ezek végén a féktávokat extra pontosan kell majd eltalálni. Nem ez az egyetlen újdonság Cipruson, mert az sem fordult még elő eddig pályafutásunk során, hogy ennyire gyorsan kövessen egymást két verseny. Ezért most ki is hagyjuk a tesztet, így itthon egy nappal több időt hagytunk magunknak  a felkészülésre” – mondta az elutazás előtt Herczig Norbert.

A Ciprus Ralin emellett a porral is meg kell küzdeniük a versenyzőknek. Ez elsősorban a motorokat károsíthatja, így azokat kell fokozottan védeni, ám egy-egy ugrató utáni földre érkezésnél az autó eleje is belefúródhat a porba, -ahogy ez Görögországban meg is történt néhányszor- és ekkor a tetőszellőzőn át az utastérbe is bejuthat a por. Mindezek mellett azonban a legnagyobb gondot az jelenti, hogy a pályákon megül a por, ami nagymértékben rontja a látási viszonyokat. A szervezők ezért úgy döntöttek, hogy kétperces időközökkel indítják majd az autókat.

A MOL Racing Team párosa a 15 db R5-ös indulót felsorakoztató mezőnyben a négyes rajtszámot kapta, a hármas szám ezúttal Nasser Al-Attiyahé, a kétszeres WRC2 bajnok és kétszeres Dakar győztes katari versenyzőé, akivel nagy élmény lesz együtt versenyezni. Herczig Norbert elmondása szerint az Acropolis Ralin elért siker mellett ez is nagymértékben motiválja őket.

Nagyon intenzív, de élvezetes hetet töltöttünk otthon. Egymást érték a médiaszereplések, és részt vettünk a MOL, illetve a Skoda családi napján is. Mindkét esemény nagyon jó hangulatban telt és bevallom egy picit sütkéreztünk is a dicsőségben. Itthon ünnepeltük meg igazán a második helyet, mert a hazai szurkolók gratulációi esnek a legjobban. Az eddig elért eredmények, és a bajnokságban elfoglalt harmadik helyünk ellenére is tudjuk azonban, hogy továbbra is az előre eltervezett utat kell járnunk. Az első három versenyen sikerült felmérnünk az erőviszonyokat, látjuk, hol tartunk, és azt is tudjuk melyek azok a területek, ahol előre tudunk lépni. Az elsődleges feladatunk még mindig az, hogy tapasztalatot szerezzünk, mert a hosszútávú céljaink eléréséhez, most ez a legfontosabb” – árulta el Herczig Norbert.

Az eddigi hétvégéktől eltérően Cipruson a szerdai és csütörtöki pályabejárás után pénteken kezdődik a verseny, az első gyorsasági pedig majd csak szombaton reggel rajtol. A nehezebb nap ezúttal a vasárnap lesz hét gyorsaságival, amelyek közé rendhagyóan bekerült a Nicosiában rendezett szuperspeciál szakasz is, amit így nem a verseny elején, hanem az igazán komoly és hosszú gyorsaságik között kell majd teljesítenie a mezőnynek.
A versenyautó, a BRR Teammel együtt időközben már megérkezett Ciprusra, ahol a csapat jelenleg pihenhet egy kicsit, hiszen a Skoda Fabia R5 szinte sértetlenül teljesítette a görögországi versenyt, így  a Ciprus szigetére tartó kompra már rajtra kész állapotban került fel.

A Ciprus Rally programja:

06.15. péntek:
10:00   Kvalifikáció
11:00   Shakedown
19:00   Rajtceremónia

06.16. szombat:
08:58   SS1 Kellia – 19.87 km
10:06   SS2 Analiontas – 14.41 km
10:54   SS3 Stavrovouni – 11.28 km
12:52   SS4 Kellia – 19.87 km
14:00   SS5 Analiontas – 14.41 km
14:48   SS6 Stavrovouni – 11.28 km

06.17. vasárnap:
08:43   SS7 Yeri – 22.00 km
09:36   SS8 Nicosia – 4.82 km
10:49   SS9 Lageia – 12.67 km
11:47   SS10 Lefkara – 19.82 km
14:15   SS11 Yeri – 22.00 km
15:28   SS12 Lageia – 12.67 km
16:53   SS13 Lefkara – 19.82 km
18:30   Céldobogó

A Rali Európa-bajnokság versenyei:

2018. március 22-24. – Azores Airlines Rally – 6. hely
2018. május 3-5. – Rally Islas Canarias – 11. hely

2018. június 1-3. – Acropolis Rally – 2. hely
2018. június 15-17. – Cyprus Rally
2018. július 20-22. – Rally Di Roma Capitale
2018. augusztus 24-26. – Barum Czech Rally Zlín
2018. szeptember 21-23. – Rally Poland
2018. október 12-14. – Rally Liepaja

A Rali Európa-bajnokság állása három verseny után:
1. Alexey Lukyanuk/ Alexey Arnautov – 83 pont
2. Bruno Magalhaes/Hugo Magalhaes – 69 pont
3. Herczig Norbert/Ferencz Ramón – 40 pont
4. Nikolay Gryazin/Antonio Costa – 30 pont
5. Ricardo Moura/Yaroslav Fedorov – 30 pont
6. Fabian Kreim/ Franck Christian – 26 pont

 

Forrás: MOL Racing Team

matezsoltee

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ