24. Veszprém Rallye – Turán Motorsport

24. Veszprém Rallye – Turán Motorsport

MEGOSZTÁS

24.Veszprém Rallye

Murvás talajon folytatódik a 2017-es Országos Rallye Bajnokság július 8-9-én a 24. Veszprém Rallye-val. A Turán Motorsport párosa számára nem a megszokott ritmusban történt a verseny előtti felkészülés, ugyanis az R5-ös Ford Fiesta motorja csak a verseny hetében érkezett meg a felújításról. Erre nem meghibásodás, hanem az előírt kilométerek megtétele miatt került sor. De ha már az M-Sport hozzányúlt, akkor az új Evo2-es fejlesztési csomagot is beépítették, így néhány lóerővel erősebben tért vissza Magyarországra. Miután a szervizcsapat beépíti az erőforrást, kipróbálására a hivatalos, csütörtöki teszten kerítenek sort Friciék.

„A veszprémi pályákhoz illeszkedő beállítások igazából rendelkezésünkre állnak, így nem most kell ezeket „kitaláljuk”, most csak azon dolgozunk, hogy a motor beépítése, illetve azt autó összerakása tökéletes legyen.” – mondta Frici. „A hivatalos teszten fogom kipróbálni, és bízom abban, hogy érezhető lesz az Evo2 csomag hatása, jóval erősebb lesz a kocsi. A veszprémi pályák nem ismeretlenek, versenykiírásban levő útvonallap alapján talán pont így mentünk rajta utoljára, de biztosat csak a pályabejárás után tudunk.” – folytatta a versenyző.

A 24. Veszprém Rallye előtti kvalifikációs szakaszra péntek délután kerül sor, az első gyorsasági szakasz pedig szombat délután 16:10-kor rajtol Márkó és Jutaspuszta között. Ezt a szakaszt még egyszer kell teljesíteni, majd vasárnap három helyszínen összesen hat gyorsasági szerepel a programban. A nevezési listán összesen 20 R5-ös autó szerepel, így Friciék igen népes mezőnyben indulnak a győzelemért.

Forrás: Just Creative

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ