220 Volt H-Moto Team: kis hősök nagy tettei

220 Volt H-Moto Team: kis hősök nagy tettei

MEGOSZTÁS

Vysoke Myto-ban a csapat valamennyi versenyzője fantasztikus teljesítményt nyújtott az utánpótlás bajnokság csehországi állomásán

Igazi példamutató teljesítményt nyújtottak az elmúlt hétvégén a 220 Volt H-Moto Team ifjú motorosai. A MAMS Kispályás Utánpótlás Bajnokságában ezúttal a csehországi Vysoke Myto-ban álltak rajthoz a fiatalok. A PW50-ben Kecskés Tomi folytatta remek sorozatát – eddig valamennyi versenyt megnyerte –, ugyanakkor a pénteki szabadedzéseken mindkét kezét eltörő Kovács Zoli, illetve a szintén hatalmasat bukó, és szinte a kórházi vizsgálóból a rajtrácsra álló Varga Tibi is dobogóra állt kategóriájában. A többiek – a két nagy visszatérő, Vincze Hanna és Kecskés Bence, illetve a Szilágyi-testvérek és Szilárd Zalán – is remekül helyt álltak, és értékes pontokat szereztek.

A 220 Volt H-Moto Team legifjabb versenyzői számára a csehországi Vysoke Myto-ban folytatódott az elmúlt hétvégén az idei bajnoki szezon. A PW50-sek mezőnyében ott volt az a Kecskés Tomi, aki eddig valamennyi futamot megnyerte. Nos, az élete első szezonját teljesítő fiatal motoros ezúttal sem hibázott: megszerezte az első rajtkockát, és mindkét futamon rajt-cél győzelmet aratott.

„Annak ellenére, hogy még sosem versenyeztem ezen a pályán, hamar megtanultam az íveket. Mindkétszer jól rajtoltam, és annak ellenére sikerült ismét dupláznom, hogy a riválisom végig ott volt a sarkamban. Nagyon boldog és elégedett vagyok” – jelentette ki Tomi.

Kitettek magukért a Szilágyi-testvérek is, hiszen Krisztián 5. és 4., míg Milán 4. és 6. helyen végzett, ráadásul mindketten majd négy másodperccel motoroztak jobb köridőt, mint a szabadedzéseken. Mindkét fivér azonnal kijelentette, a cseh pálya biztos, hogy a kedvenceik közé tartozik innentől fogva. Szilárd Zalán is remekül helyt állt, mindkétszer a 7. helyen zárt, ám ő is képes volt jelentősen javítani az idején, és a második futamon csak egy technikai hiba – elment az erő a motorjából – fosztotta meg a sokkal előkelőbb helytől.


„Nagyon sajnálom, hogy a második futamban nem sikerült a negyedik rajthelyről végül a dobogóra állnom” – állította a kis Zalán.

Végre idén is rajthoz állhatott hosszú sérülését követően a tavaly a PW50 Speciál kategóriában bajnoki címet szerző Vincze Hanna, aki a Motard open kategóriában állt rajthoz. A 15 fős mezőnyben – melyben hárman például a spanyol Moto4-es bajnokságban szerepelnek, míg mások az ADAC Junior Cup mezőnyében versenyeznek – a leggyengébb teljesítményű motorjával is a hetedik helyen végzett.

„Nagyon örülök annak, hogy újra visszatérhettem és versenyezhettem. Annak ellenére nagyon élveztem az egész hétvégét, hogy a Motard Open kategóriában gyakorlatilag az esélytelenek nyugalmával indulhattam, mivel az én motorom 90ccm-es volt, míg a tizenöt fős mezőny nagy részének minimum dupla erős motorokkal állt rajthoz.
A kilencedik rajtkockából indultam neki a 16 körös távnak, és nagyon jól éreztem magam a motoron végig, sikerült körről körre javítanom a saját időmön, így végül a hetedik helyen értem célba a végén. Ez a kedvenc pályáim egyike, hiszen tavaly itt lettem kategóriámban bajnok, ezért hatalmas élmény volt itt versenyezni újra”
– mondta Hanna.

A Mini GP Stock kategóriában az olasz bajnokságban edződő Kecskés Bence legutóbb ismét eltörte a kezét, így most újabb gipszben töltött hetek után tért vissza. Bence az ötödik helyről rajtolva már a harmadik helyen száguldott az első futamban, amikor a pályán maradt olajfolton megcsúszott, elhagyta az aszfaltcsíkot, és a motorja sérülése miatt a verseny feladására kényszerült, míg a második futamon aztán az ötödik helyen zárt. Mint a versenyek után Bence elmondta, a hosszú kihagyást követően nincs még csúcsformában.

A nemrég véget ért Junior Európa-bajnokságon összetettben második Kovács Zoli – aki az utolsó öt Eb-futamból hármat megnyert, kettőn pedig harmadik lett – a szabadedzésen hatalmasat bukott, és mint hétfő délelőtt már Magyarországon kiderült, mindkét kezét eltörte. Zoli ennek ellenére végigcsinálta a szombati időmérőket, majd a vasárnapi futamokat, amin előbb a második, majd harmadik lett, de a rajtbüntetése miatt – fájdalmában nem tudta tartani a motort, ami bemozdult – a negyedik helyen végzett. Itthon megröntgenezték, most mindkét keze gipszben van, ugyanis a bal kéz hüvelykujj alatti része a csuklóig, míg a jobb kézen a kisujja tört el.

„Mindenképpen rajthoz akartam állni, hiszen a motorozás közben nem éreztem fájdalmat. Az esést követően a helyi mentősök és az orvos megvizsgált, és azt mondták, csak kisebb zúzódás nincs eltörve, ha bírom, és szeretném, akkor tovább folytathatom a hétvégét. Az első futamon második lettem, de esélyem se volt az első helyre, mert már pár kör után nagyon fájt minden egyes féktáv. A második versenyen már a rajtrácson éreztem, hogy a kezem talán mégse csak megzúzódott, mert a kuplungot nem bírtam rendesen tartani, és sajnos a motor megmozdult ezért büntetést kaptam, ami aztán a dobogómba került.  Most kaptam egy négyhetes gipszet, amit három hét múlva fognak kontrollálni, és ha lehetőség lesz rá, a következő versenyen már szeretnék elindulni” – nyilatkozta Zoli.

A Mini GP Open-ben Varga Tibi a vasárnapi első futamon az egyik kanyarban hatalmasat esett a hátára, míg a motor a mellkasára esett. Tibit a mentő a helyi kórházba vitte, miközben a nehéz légzése miatt infúziót kapott. Kiderült, hogy csak zúzódásai vannak, így még időben tért vissza a pályára, hiszen az összerakott motorjával rajthoz állhatott. És ha már elindult, akkor nem adta alább a harmadik helynél.

„Meg kellett próbálnom, hiszen ha a világbajnokságon szeretnék indulni, akkor keménynek kell lennem. A rajt jól sikerült, de éreztem, ez nem olyan egyszerű, fájt mindenem. Sajnos a mögöttem érkező versenyző az utolsó körben meg tudott előzni, de így is a harmadik helyen végeztem. Nagyon élveztem a versenyt és jó ritmusban motoroztam. Most egy kis pihenés következik” – közölte Tibi.

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ