Wirtmann tesztelt és nyert

Wirtmann tesztelt és nyert

MEGOSZTÁS

Textura Sport Club
Wirtmann Ferenc—Czakó-Budai Annamária, Ford Escort Mk II, Baranya Kupa
2018. augusztus 5.

Wirtmann tesztelt és nyert

Az D csoport és az abszolút értékelés versenyét is megnyerte Wirtmann Ferenc és Czakó-Budai Annamária a Baranya Kupán, az Országos Historic Ralibajnokság hetedik futamán.

A Grawe Életbiztosító Zrt. által támogatott páros ezúttal nem a magyar bajnokságban használt C csoportos Ford Escort Mk I-essel állt rajthoz, hanem a D csoportos Mk II-essel, amivel az Eb-n szerepelnek. Az autó új futómű fejlesztést kapott, így az eredmény mellett ennek kipróbálása is célja volt a csapatnak.

A Baranya Kupa a tőle megszokott jó hangulatú precíz, ám nagyon meleg versenyt hozott.

„Hát, nem fáztunk a hétvégén — mondta Wirtmann. — Szombaton egy kicsit jobb volt az idő, mert pénteken kétszer is leesett az eső, amitől fülledt párás lett a levegő. Szombaton egyszerűen csak száraz meleg volt.

Nagyon jól éreztük magunkat a versenyen, minden pontosan zajlott, a szervizparkok utáni gyűjtőben egy nagy sátrat állított fel a rendező, ahol jégbe hűtött dinnyét, ásványvizet, csokit kaptunk, illetve arra is volt lehetőség, hogy az ellenfelek vetítőversenyt tartsanak egymásnak. Kicsit olyan volt a hangulata, mint az olasz versenyeknek, érdemes lenne ezt más magyar futamokon is bevezetni.

Pénteken az első gyorsasági vizes pályán zajlott, ahol elég nagy előnyt tudtunk kiépíteni, utána már nyugodtan, minden gödröt kikerülve versenyezhettünk. Az Mk II-es most kapott új futóművet, rúgót, lengéscsillapítót, amit szerettünk volna kipróbálni még mielőtt az Eb-n először megyünk vele, de tökéletesen működött minden, úgyhogy elégedettek vagyunk.

(Czakó-Budai) Marcsi most is kiválóan navigált, egy kicsit fárasztó, de nagyon jó versenyen vagyunk túl. Szusszanunk egyet, aztán jöhet az Eb hajrája.“

WIRTMANN FERENC 2018-AS EREDMÉNYEI
Costa Brava Rali: Historic Eb. D csoport és D3-as kategória 2. hely, csapatverseny 1. hely
Eger Rali 1. nap: Historic ob. C csoport 1. hely, abszolút 1. hely
Eger Rali 2. nap: Historic ob. C csoport 1. hely, abszolút 1. hely
Vltava Rali: Historic Eb. D csoport és D3-as kategória 1. hely, CEZ historic abszolút 1. hely
Miskolc Rali 1. nap: Historic ob. C csoport 1. hely, abszolút 1. hely
Miskolc Rali 2. nap: Historic ob. C csoport 1. hely, abszolút 1. hely
Asturias Rali: Historic Eb. D csoport 3. hely, D3-as kategória 2. hely, csapatverseny 2. hely
Ypres Rali: Historic Eb. D csoport 2. hely, D3-as kategória 1. hely, csapatverseny 1. hely
Baranya Kupa: Historic ob. D csoport 1. hely, abszolút 1. hely

WIRTMANN FERENC KORÁBBI HISTORIC EREDMÉNYEI
2008. C korcsoport magyar bajnok
2009. C korcsoport magyar bajnok
2010. C korcsoport magyar bajnok
2011. C korcsoport magyar bajnok
2012. C korcsoport magyar bajnok, Historic CEZ-bajnok
2013. Historic CEZ-bajnok
2014. D korcsoport magyar bajnok, Historic Eb. C korcsoport 4.
2015. C korcsoport magyar bajnok, Historic CEZ-bajnok, Historic Eb. D korcsoport 2.
2016. D korcsoport magyar bajnok, Historic CEZ-bajnok
2017. D korcsoport magyar bajnok, Historic abszolút magyar bajnok

A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Kft., Iharos és Goller Kft., Valvoline és Sonnax

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ