„A leghosszabb út is az első lépés megtételével kezdődik!”, tartja egy kínai közmondás. Mindennapjaink forgatagának minden területére igaz ez a bölcselet, nem különben az autósport benzingőzös világára is. A Millersport Rally Team pilótájának, Vígh Milánnak és navigátorának, Tóth Zsoltnak az életében egy új út nyílt meg az Ibériai-félsziget irányába 2019-ben.
Milán és Zsolti Spanyolországba utaztak azzal a céllal tavaly, hogy testközelből ismerkedjenek meg és teszteljék leendő versenyautójukat az ARVidal Racing által fejlesztett egyedi és a Suzuki Motorsport Iberica teljeskörű támogatásával épített Suzuki Swift R+N5 autót.
Erről a projektről kérdeztem a Millersport Rally Team pilótáját Vígh Milánt!
Hogyan kerültél, kerültetek Spanyolországba?
Először 2018-ban kezdtem el felvenni velük a kapcsolatot. Mivel egy nagyon zárt és kompakt projektről van szó, hosszas ismerkedés vette kezdetét. 2018 novemberében körvonalazódott ki, hogy meghívást kaptam a manageremmel Madridba a Spanyol bajnokság záró futamára. Egy teljes verseny hétvégét tudtunk eltölteni a csapattal, vezetőkkel és a Suzuki képviselőivel. Látva az ARV és a Suzuki Motorsport Iberica működését rögtön egyértelmű volt, hogy nagyon professzionális team.
Mennyire volt számodra referencia, hogy az ERC 2018-as bajnok a Alexander Lukyanuk is tesztelte az autót és nagyon pozitívan ítélte meg a „hispán méregzsákot”?
Lukyanukot senkinek sem kell bemutatni, azt gondolom hogy az egyik leggyorsabb és legtapasztaltabb pilóták egyike a világon, ráadásul nagyon laza figura. Az ő tapasztalatai mindenképp fontosak voltak számomra és természetesen még nagyobb alázatra sarkalt az autóval kapcsolatban.
A teljes csapatod a spanyol fél meghívására élőben, versenykörülmények között is láthatta az autót egy futamon. Milyen tapasztalatokkal tértetek haza?
Meggyőző!!! Iszonyatos tempóra képes az autó, igazából sokkal többet kaptunk, mint amit vártunk. A gyorsasági szakaszokon folyamatosan gyorsulva, kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtottak.
És nagyon szorongattak az élmezőnyben lévő R5 autókat. A szervízcsapat munkáját nézve mindenki pontosan és gyorsan tette a dolgát, nagyon komoly etikett van náluk. Nincs bohóckodás amikor ott az autó.
Kaptam egy teljes műszaki bemutatást, minden alkatrészt és technikai paramétert végig magyarázták. A verseny végén volt egy tesztkőr ahol vittek az autóval. Utána a mérnökök és a fő szervízes kikérdeztek hogy mit éreztem az autón vagy mit láttam a gyorsaságikon. Bevallom egész más a mentalitás itt. Nagyon megköszönték a tapasztalataimat és a meglátásaimat pedig csak azt tudtam elmondani hogy mit látok kívülről, mégis úgy kezeltek mint ha csapattag lennék vagy egy szakértő mérnök (holott amatőr kezdő volnék) 🙂 🙂 🙂
Mit kell tudnunk az autó technikai paramétereiről?
Az autó igazság szerint egy nemzeti homologizációval rendelkező R5. A különbségek leginkább, hogy ez 6 sebességes, valamint erőben picivel jobb, de futóműben valamivel agresszívabb, butább. Ez nem egy összetákolt valami. A motorblokk egy R5 koncepció és az alkatrészek 90% az ARV terméke. Sajnos, mivel komoly közös tervek vannak, így a csapat kérésére sokkal többet nem mondhatok, remélem mindenki megérti. De egy igazi versenyautó mely bármelyik R5-ös autóval felveszi a versenyt.
Újabb utazás következett Spanyolországba, immáron egy tartalmas teszt következett. Hogyan sikerült a tapasztalt Tóth Zsoltit megnyerned, hogy a üljön be melléd a jobb 1-be? A teszt részleteiről mesélj és az érzéseidről, amelyeket a zsigereidben éreztél a kormány mögött?
Igen!!! Eljött a pillanat amikor egy 70 km es tesztet ajánlottak fel, ahol kipróbálhattuk élesben az N5 R+ autót.Tóth Zsolti a magyar navigátor legenda számomra. Hatalmas tapasztalattal rendelkezik és rég óta jóban vagyunk. Nem nagyon kellett győzködőm, miután beszámoltam neki az élményeimről, azonnal jelezte, hogy számíthatok rá.
Az autóról rengeteget tudnék mesélni, de aki ült már ilyen konstrukcióban csak az tudja igazán, hogy ez egészen más világ, más szint, és más hozzáállást igényel. Egyszerűen tökéletes és egyértelmű. Fényévekkel haladja meg az én tudásomat a gép, mégis minden úgy történik benne ahogyan szeretné a pilóta. Nem az erejétől szarik be az ember, hanem attól, hogy mennyi idő alatt lassul le és milyen kanyarsebességgel rendelkezik. Szóval rengeteg alázat és tisztelet kell hozzá, türelem és rálátás. Hogy érzékeltessem, a teszt elején egy B3-as kanyart negyedik sebességi fokozatban picit megfékezve abszolváltunk…. a vége felé hatodikban fékezés nélkül. 🙂
Hogyan tovább? Milyen versenysorozatban tervezitek a rajthoz állást?
A Mitropa Kupában szeretnénk menni. Talán egy-két magyar verseny is szóba jöhet, de inkább külföldi környezetben tervezem a versenyzést.
Most jönnétek haza a Rebenland Rallyról minden bizonnyal tele élményekkel. A koronavírus miatt feje tetejére állt a világ, mit gondolsz, mikor tudtok overállt és sisakot húzva újra versenyezni?
Erre senki sem tudja a választ! Próbáljuk úgy előkészíteni a projektet, amin amúgy is van még mit dolgozni, hogy mire újra lehet menni. addigra készen álljunk.
matezsoltee