HIDEG RALLY TEAM – 7. Rally Nova Gorica
Hideg Krisztián – Kerék István, Skoda Fabia R5
A nyári szünet után a nemzetközi megmérettetések is folytatódnak. Hideg Krisztián és Kerék István számára például a European Rally Trophy (ERT), illetve a horvát bajnokság újabb fordulója lesz a következő állomás. A szeptember 7-8-ai Nova Gorica Rallyn ráadásul egy teljesen új, továbbfejlesztett R5-ös áll rajthoz a páros.
Hideg Krisztián: Igaz, közel két hónapja ültünk utoljára versenyautóban, de így sem tudtuk kipihenni magunkat. Hétvégéről hétvégére utazunk a versenyekre – ha nem rally, akkor gokart kapcsán. Így volt ez egy héttel ezelőtt is, ahol Ádám is nyerni tudott a morva kupán. Így őt a győzelmei számában már biztosan nem fogom utolérni idén. De szeretnék közelebb kerülni hozzá – például most hétvégén, amikor is Nova Goricában állunk rajthoz.
Ez a futam ismét kettő az egyben lesz, hiszen a horvát és az ERT értékelésébe is beleszámít. A kiírás ugyanaz, mint tavaly volt, csak minimálisat módosítottak rajta, és az is inkább a pályák programbeli sorrendjét érintette. Fel vagyunk készülve arra, hogy ultra nehéz megmérettetés vár ránk, 0 kilométer egyenessel, sok kanyarral, tempóváltásokkal.
A célunk azonban így is az lenne, hogy egy jó eredménnyel bebiztosítsuk a vezető pozíciónkat a horvát értékelésben, amit jelenleg jócskán vezetünk. Ha ez sikerülne, akkor az utolsó fordulóra már nyugodtan, az örömautózás reményében utazhatnánk. ERT tekintetében pedig arra törekszünk, hogy a szezon végére döntőbe jussunk.
Eddig nem nagyon volt szerencsénk Nova Goricában. Első alkalommal olajnyomás problémája volt a Mitsubishinknek, tavaly pedig a fékünk rendetlenkedett az R5-ösben. De hát három a magyar igazság, így bízom benne, hogy most elkerül bennünket a technika ördöge, és problémamentesen célba érünk.
Péntek reggel a shake down-nal kezdünk, majd a délután 14 órai rajtot követően 5 szakaszt teljesítünk. Szombaton pedig további 7 gyorsaságinak nézünk elébe. Mindez összesen 150 versenykilométert jelent. Egy vadonatúj R5-össel megyünk, ami 2018-as, idei fejlesztésű, Kazár Miki ment vele idén még az Eger Rallyn. Sok jót hallottam ezekről a fejlesztésekről, így remélem, hogy mi is megtapasztalhatjuk ezek előnyeit.
Partnereinknek köszönjük az együttműködést: Laurel Kft., Richmond Logistics, Hotel Parlament, Hotel Palazzo Zichy, Patócs Autóház Kft., Metálkontakt Kft., Mátrai Kft., Firebox Kft., C-Service Kft., Sky-Tools, Dornhof Nagy Und Partner Kft., Nagy József Auditor, Aktív Tours Kft., Continental Travel Kft., Aszú Étterem, Vázterv Mérnök Iroda Kft., Continental Group Kft., SRT Kft., Ventosus Kft., Moltech, Euroll Kft., HNN Projekt