A mai nap a rally leghosszabb napja, amely 154 versenykilométerből áll, három szakaszból álló két körön keresztül Concepcióntól délre, látképpel a Csendes-óceánra.
Tänak a délelőtti körben két, míg Rovanperä egy szakaszt nyert. 2019. világbajnoka ihletett formában versenyez a dél-amerikai futamon Ford Puma Rally1-vel. Suninen alulkormányzottság miatt maradt le a futam éllovasa mögött, míg a mai nyító gyorson defektet kapott Neuville. A következő gyors után Rovanperä és Neuville is a gumikopás miatt szenvedett, míg Tänak a vegyes gumizás miatt az autó egyensúlyára panaszkodott. A záró gyors óvatosságra intett mindenkit, hiszen fogyóban voltak feltehető abroncsok. A világbajnoki éllovas Kalle Rovanperä hajszál híján kiesett a rossz gumiválasztás miatt.
Rovanperä: Ez aztán egy igazi délelőtti kör volt.. Kicsit kockázatos gumiválasztást válaltunk a lágy gumikkal, és tudtuk, hogy különösen az utolsó szakasz nehéz lehet a számukra, de már az első szakasz után teljesen elfogytak, így kénytelenek voltunk biztonsági üzemmódba kapcsolni, hogy megússzuk defekt nélkül.
Azt hiszem, kicsit szerencsések vagyunk, hogy egyáltalán végigcsináltuk a [délelőtti] szakaszokat.
Friss gumikat kell szereznünk a szervizen, de délután újra folytatjuk!
A futam állása az SS9 Maria de las Cruces 1 – 28.72 km – után:
1. Tänak/Järveoja – Ford Puma Rally1 1:47:45.9
2. Suninen/Markkula – Hyundai i20 N Rally1 +47.8
3. Neuville/Wydaeghe – Hyundai i20 N Rally1 +1:03.0
4. Evans/Martin – Toyota GR Yaris Rally1 +1:16.8
5. Rovanperä/Halttunen – Toyota GR Yaris Rally1 +1:44.7
6. Katsuta/Johnston – Toyota GR Yaris Rally1 +2:52.7
7. Munster/Louka – Ford Puma Rally1 +3:45.5
8. Solberg/Edmondson – Škoda Fabia RS Rally2 +4:50.5
matezsoltee