Őrült hajrába kezd a Gender Racing Team

Őrült hajrába kezd a Gender Racing Team

MEGOSZTÁS

A címválasztás cseppet sem túlzó, hiszen Magyarország legeredményesebb formaautós istállója az elkövetkezendő négy hétvégén négy különböző országban fog rajthoz állni. A csapat pilótái felkészülten vágnak bele a nagy kalandba!

A Gender Racing Team az előttünk álló hétvégén a Szlovákiában komoly tradíciókkal rendelkező OMV MaxxMotion Grand Prix-en kezdi meg a menetelést, ahol a CEZ kategóriában méretik meg magukat a srácok. Mivel északi szomszédaink nem rendeznek Formula-1-es hétvégét, így náluk a már említett verseny jelenti a „nagy futamot”. Külön öröm, hogy az eseményt nézők előtt rendezik, így mind Berta Benjámin, mind Michl Oliver izgatottan várja már, hogy szurkolók előtt is pályára gurulhasson:

„Az elmúlt horvát forduló óta sokat készültem erre a hétvégére. Az időm nagy részét a Fit4Race és edzőtermi munka tette ki, de sokat ültem a szimulátor előtt is. Ezen a versenyen annyi könnyebbségünk lesz, hogy a Slovakiaring már nem teljesen idegen helyszín, hiszen nemrégiben teszteltünk ezen a pályán. Ennek ellenére az Assetto Corsa segítségével sokat gyakoroltam a nyomvonalat, igyekeztem felfrissíteni magamban a versenyíveket és a fékezési pontokat. A futamokon mindenképp dobogós helyezéseket várok magamtól, nagyon fogok igyekezni, hogy folyatódjon a jó sorozatom.” – mondta motiváltan a legutóbb győzelmet és dobogót szerző Berta Benjámin.

Michl Oliver is komoly célokkal vág neki a maratoni négyesnek, az osztrák származású fiatalember csakis dobogós helyezésekkel lenne maradéktalanul elégedett:

„Nem unatkoztam a hétvége előtt, sokat edzettem és sok kilométert beletettem a szimulátorba is. Legfőképp a kardió munkára gyúrtam rá, de a virtuális pályákon is huzamosabb időt töltöttem el. Az iRacing, Assetto Corsa és a RaceRoom  szoftverek segítségével elevenítettem fel a szlovák pálya vonalvezetését és kanyarjait. Az előző tesztek alkalmával már volt lehetőségem megismerni a Slovakiaringet, így azt gondolom, a szokottnál korábban sikerül majd felvenni a versenytempót. Nagyon örülnék neki, ha összejönne a pódium, erre egyébként komoly esélyt látok, mivel van pályaismeretem, és a sebességem is adott. Magabiztosan megyek neki a hétvégének, igyekszem a tempóm eredményre váltani!” – nyilatkozott ambíciózusan Michl Oliver.

Ha azt írjuk, hogy nem lesz könnyű hétvégéjük a pilótáknak, akkor ez Gender Tamás csapatvezetőre hatványozottan igaz. A Gender Racing Team első emberének úgy kell helytállnia a Slovakiaringen, hogy közben a csapata legifjabb versenyzőjének munkáját is segítenie kell Ausztriában:

„Húzós időszak elé nézünk, négy hétvégén négy nívós versenyen méretjük meg magunkat. Elsőként Szlovákiában, az FIA CEZ formula/magyar bajnokság kategóriájában állunk fel a rajtrácsra, következő héten utazunk is tovább Imolába, ahol a Drexler kupában próbálunk szerencsét. Ezután irány Brno, ahol ismét a CEZ és a magyar OB következik, majd az etap zárásaként a Red Bull Ringre látogatunk, ahol az olasz F4-ben próbálunk szerencsét!

Ami a mostani hétvégét illeti, nagyon örülök, hogy Oliver visszaül az autóba. Ügyesen és gyorsan sikerült neki feldolgozni a legutóbbi nehéz versenyeket: kemény fából faragták, ő egy elhívatott srác, aki mentálisan is erős alkat, amit a szintén élsportoló szüleitől örökölt. Túl van a grobniki balesetén, a hétvégén pedig az új specifikációs, 2000-es Renault-val fog versenyezni. Nem titkoltan jó eredményeket várok tőle, és nagyon örülök neki, hogy visszatért közénk!

Benjámin is sokat készült a két verseny között, és mivel eddig is szépen és kiegyensúlyozottan teljesített, tőle mindenképpen a győzelem az elvárás a saját kategóriájában. Számomra nagyon erős lesz ez a pár nap, ugyanis a Slovakiaring és az ausztriai Bruck an der Mur Motorrad között fogok ingázni, ahol a kisfiam, ifjabb Gender Tamás nemzetközi gokartversenyét rendezik. Természetesen minden felmenetel alatt a csapatommal leszek, végig segítem és támogatom őket, hogy aztán a nap végén Ausztriába átautózva Tomikával kiértékeljem a gokartos eseményeket, és felkészítsem őt a következő napra. Úgy gondolom, rengeteget fogunk tanulni az elkövetkezendő napokban, amely egy nagyon jó alap lehet a következő szezon terveire nézve.” – adott betekintést a rendkívül zsúfolt időbeosztásába Gender Tamás csapatfőnök.

 

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ