A Hungaroringen hamarosan kezdetét veszi a német túraautó bajnokság, közismertebb nevén DTM első szabadedzése. A Mercedes Team Mücke csapatának jóvoltából betekintést nyerhettünk a szigorúan őrzött bokszok világába, valamint egyik pilótájuk is készségesen nyilatkozott nekünk. Lucas Auer jelenleg a sorozat középmezőnyében harcol, de Gerhard Berger szimpatikus unokaöccsének ennél komolyabb tervei is vannak! Ezekről beszélgettünk vele kötetlenül, kedélyesen:
A Mercedes DTM versenyzőjeként látsz sanszot arra, hogy a jövőben az F1-es csapat irányába nyithass majd?
Fiatal versenyző vagyok, így mindenképp egy nagy vágynak és végső célnak is mondanám a Formula 1-et. A versenyzés csúcsának tartom a száguldó cirkuszt, de jelenleg a német túraautó bajnokságban is remekül érzem magam, egy szuper márka komoly csapatánál versenyezhetek – úgy érzem, otthon vagyok!
Jól ismered a Hungaroringet. Mennyivel jelent nehezebb kihívást az új pálya, az új aszfalt, mint az előző?
Erre két óra múlva már kerek választ tudok adni neked…! (mondta viccesen Lucas, az interjú az első szabadedzés előtt készült) A viccet félretéve, szerintem nem sok minden változott, a Hungaroring mindig is egy embert próbáló technikás aszfaltcsík volt, és ez így is maradt, illetve kicsit talán gyorsult maga a pálya.
Milyennek látod a jövöd, a DTM-ben milyen célok vezérelnek?
Folyamatosan fejlődni akarok, versenyről versenyre jobban teljesíteni. Természetesen szeretnék felérni a csúcsra, a jövőben bajnokságot nyerni, hiszen minden pilótát ez mozgat. És ne feledjük, ez egy nagyon rangos sorozat, amiben egy esetleges siker bizony ajánlólevélnek sem utolsó!
Inkább formula autós pilótaként tekintenek rád a rajongók. Hogy érzed magad a zárt karosszériák világában?
Nagyobb kihívás, mint a Formula 3000! Nem látom az első kerekeket, és ez Forma autós versenyzésből érkezve néha elég fura, kellemetlen. Az autók erősebbek, nagyobbak, hatalmas leszorító erővel rendelkeznek, nehéz őket vezetni. De igazi élmény pályán lenni velük, én nagyon élvezem!
Végezetül, nem pont a hétvégi versenyhez kapcsolódó kérdés, de minket mégis nagyon érdekel: hol a legszebbek a lányok az eddigi versenyhelyszínek közül?
A válaszom egyértelmű: Budapesten!! (nevet)
Írta: Tóth Krisztián Márk
Képek: DTM