Nincs rá jobb szó, a H-Moto Team versenyzői hétfőn, a Hungaroringen parádés teljesítménnyel kezdték meg idei szezonjukat a magyar bajnokságban. Az ezresek között a Katarban kétszer is dobogóra álló Kovács Bálint elképesztő köridővel (1:52.413) előbb megszerezte a pole pozíciót, majd remekül motorozva megnyerte a futamot. Az SSP 300-as mezőnyben most debütáló Kakuszi Ádám sem vallott szégyent, hiszen harmadikként intették le.
Elérkezett a 2018-as idény kezdete a hazai gyorsasági motorsportban, és a legjobbak a Hungaroringen kezdték meg az idei bajnoki szereplésüket. A H-Moto Team három versenyzője is rajthoz állt a hétfői szezonnyitón, igaz, a csapat korábbi Európa-bajnoka, Györfi Alen az előzetes nyilatkozatának megfelelően csak tesztnek tekintette a mogyoródi „kirándulást”, és a meglehetősen zord időjárási viszonyok miatt a futamon már nem indult. Ugyanakkor az új kategóriában, az SSP 300-ban most debütáló Kakuszi Ádám tökéletes motorozással a dobogóra is felállhatott, azaz tényleg jó erőpróba volt mindez a rövidesen Assenben kezdődő német ADAC Junior Cup versenyeihez.
„Úgy érzem, sikerült kihoznom magamból a maximumot, és felkészülnöm az asseni, duplafutamos szezonnyitóra. Ráadásul, amíg a szabadedzéseket és az első időmérőt még száraz körülmények között teljesítettem, addig a második kvalifikációs edzésre megérkezett az eső a Hungaroringre, míg a futamot is vizes körülmények között teljesítettük. A harmadik helyemmel elégedett vagyok, főleg annak tükrében, hogy száraz pályára való gumikkal indultam a versenyen. A mostani körülmények a lehető legjobb felkészülést biztosították a számomra, ugyanis a motorozás fellegvárában nem ritka, hogy esős versenyeket rendeznek, és bizony az előrejelzések alapján most vasárnap sem számíthatunk másra” – jelentette ki Kakuszi Ádám.
Kovács Bálint a katari nemzetközi bajnokság Superstock 600-as kategóriájában végigversenyezhette a téli szezont, és a rendkívül erős nemzetközi mezőnyben kétszer is dobogóra állhatott az ötfordulós sorozatban. Bálint teljesítményén mindez meg is látszott, igaz, ezúttal már az ezresek között állt rajthoz egy Suzuki nyergében. Már az edzéseken messze ő volt a leggyorsabb, ráadásul az első, még száraz körülmények között futott időmérőn az egész nap leggyorsabb körét (1:52.413) teljesítette, így megszerezte az első rajtkockát. A startja és az első kanyarok viszont nem jöttek össze a 16 éves motorosnak, hárman is megelőzték, ám amint ráérzett a Suzukira vizes körülmények között, méterről-méterre javult a teljesítménye, és a végén majd öt másodperces előnnyel lett első.
„Úgy érzem, egy minden szempontból pozitív napot zártunk a Hungaroringen. Száraz körülmények között már a második körömben képes voltam a legjobb időmet elérni, ami a felnőtt ezres mezőnyben az első pole pozíciómat is jelentette. Ahogy változtak a körülmények, úgy próbáltuk ki a különböző beállításokat, és vizes pályán is stabilan tudtam menni az elrontott rajtot követően. Kellett ez a verseny, mert Rizmayer Gábor segítségével sikerült visszatalálnom az ezres ívekhez” – mondta Kovács Bálint, akinek idei fő versenysorozata a német IDM-hez tartozó Suzuki Cup sorozat lesz, melynek első versenyét két hét múlva, Oschersleben-ben rendezik majd meg.
A csapat sportigazgatója nagyon elégedett volt a két fiatal teljesítményével, és külön örült annak, hogy versenyzői esős körülmények között is ilyen jól szerepeltek a Hungaroringen.
„Az időjárás nagyon megnehezítette a dolgunkat, de Ádám és Bálint fejlődését szem előtt tartva jól jönnek az ilyen kihívásokkal teli nehéz versenynapok is. Miután olyan sorozatokban állnak rajthoz, ahol találkozhatnak ilyen időjárási körülményekkel, ez a nap még alaposabb felkészülést biztosított nekik a nemzetközi versenyeikre. Ádámnak hétvégén indul a szezonja Assenben, és a mai versennyel a háta mögött magabiztosabban várhatja a versenyt, rendezzék azt meg bármilyen körülmények között is. Bálintra vár még egy 2 napos szezon előtti teszt, de neki is jól jött, hogy mehetett egy picit ezres motorral esőben. Legnagyobb örömünkre azonban ez sem hozta zavarba, míg a száraz pályán mutatott teljesítménye pedig magáért beszél” – tette hozzá Rizmayer Gábor.