Kiss Norbi négyből három – ETRC Hungaroring

Kiss Norbi négyből három – ETRC Hungaroring

MEGOSZTÁS

Autósport-Magyarország
Super Racing Festival – Kiss a fordított rajtrácsos futamot is megnyerte – FRISSÍTETT (új: a pontverseny állása)

    Mogyoród, 2022. június 12., vasárnap (MTI) – Kiss Norbert a negyedik sorból rajtolva a vasárnapi fordított rajtrácsos futamot is megnyerte a gyorsasági kamion Európa-bajnokság második fordulójában, a Hungaroringen.

A címvédő és háromszoros Európa-bajnok magyar pilóta a negyedik futam rajtjánál jól helyezkedett, és az óvatosságot is szem előtt tartva gyorsan feljött ötödiknek. A második kör elején, majd közepén ismét egy-egy helyet lépett előre, és máris tolta maga előtt a hatszoros Eb-győztes német Jochen Hahnt, aki a második helyen autózott akkor. A sort a francia Teo Calvet vezette, a három kamionos meglépett a mezőnytől.
Kiss folyamatosan kereste az előzési lehetőséget, és a hetedik körben, óriási küzdelemben végül Hahn elé tudott kerülni. A magyar pilóta erőteljes nyomását Calvet nem bírta sokáig kezelni, és a nyolcadik kör egyik kanyarjában elfékezte magát. Kiss elhúzott mellette, majd a 13 kamiont felvonultató mezőnyben simán ért célba elsőként a 11 körös viadalon.
A célegyenes végén azonnal kezdetét vette a Kiss-show: a magyar kamionos alatt körbe-körbe pörgött a MAN, miközben zölden füstöltek a kerekek. Kiss a tiszteletkörben is parádézott egyet, a dobogó tetején állva pedig ismét begyűjtötte a nézők hatalmas ovációját.
A verseny utáni sajtótájékoztatón kiemelte: nagyon elfáradt a két nap alatt, különösen a vasárnapi két futam tűnt számára a szokásosnál is hosszabbnak. Mint mondta, csapata eddig is tökéletes munkát végzett, ezúttal viszont emberfeletti teljesítményt nyújtott azzal, hogy a szombaton összetört kamionját vasárnapra versenykész állapotba hozták a szerelők.
“A mai második futamon azért érződött a szombati szentbeszéd, senki nem ment túl veszélyesen, nem is történt extra. Tudom, hogy mik a riválisaim gyenge pontjai, igyekeztem ezeket kihasználva előre lépkedni, és azt is tudtam, hogy Hahn nehéz falat lesz. Ez be is bizonyosodott, de kis megingását kihasználva fair körülmények között őt is megelőztem. A fárasztásos taktikát választottam erre a versenyre, és bejött” – mondta.
Kiss hangsúlyozta: az elmúlt két évben a vírushelyzet rányomta bélyegét a magyarországi futamra, 2020-ban nézők sem lehettek a Hungaroringen, tavaly pedig csak a lelátón, viszont testközelből most volt lehetőségük ismét találkozni.
“Ezúttal már minden normális volt, és nagy öröm számomra, hogy különösen a tegnapi, drámai események után a közönségnek köszönhetően ma már hősnek érezhettem magam. Nagy motivációt jelent ez nekem a hosszú, és minden bizonnyal nehéz folytatás előtt” – közölte.
Az Eb-pontversenyt a hét végén aratott három győzelmének köszönhetően már nagy fölénnyel vezető 37 éves szombathelyi pilóta szombaton és vasárnap rajt-cél győzelmet aratott az első, illetve a harmadik futamon, az első nap második viadalán azonban óriási balesetbe keveredett, amely másnapi szereplését is kérdőjelessé tette. Ehhez képest a második napon mindkét versenyt megnyerte.
A kamion Eb következő fordulóját július 2-3-án Szlovákiában rendezik.

Eredmények, gyorsasági kamion Eb:
4. futam:
1. Kiss Norbert 26:18.443 perc
2. Jochen Hahn (német) 5.228 másodperc hátrány
3. Adam Lacko (cseh) 7.269 mp h.

korábban:
3. futam:
1. Kiss 25:46.862 perc
2. Lacko 9.721 mp h.
3. Hahn 16.049 mp h.
A pontverseny állása: 1. Kiss 101 pont, 2. Sascha Lenz (német) 83, 3. Hahn 78

ske \ sgr \ bhi

MTI 2022. június 12., vasárnap 17:53

 

matezsoltee

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ