Gulf Racing Hungary – Diósgyőr Rally beharangozó

Gulf Racing Hungary – Diósgyőr Rally beharangozó

MEGOSZTÁS

Diósgyőrben zárul az idei bajnokság

Matematikailag még ORB2 bajnoki esélyekkel száll harcba az I. Hell Diósgyőr Rally-n a Gulf Racing Hungary versenyzőpárosa a Strider Zoltán – Borsfai Dávid duó.

A páros nagyon jól kezdte az évet volt, hogy az első helyen állt a bajnokságban, ám a sok technikai probléma miatt az utóbbi pár versenyen nem jött ki a számításunk. Ennek ellenére, ha jól állnak össze a bolygók, még meg van az esélyük, hogy elhódítsák a hőn áhított ORB2-es bajnoki címet.

„Sajnos a héten egy pályával rövidült a verseny és felfedték, hogy Bükkszentlászló és Mályinka van a programban. Elsőre kicsit kaotikusnak tűnik az egész, de mindegy, eltöltünk négy kellemes napot Miskolcon és reméljük jól fog majd sikerülni. Azt gondolom minden ORB2-es versenyző úgy próbálta belőni a bajnokságot, hogy időben, pénzben és energiában jó legyen, senki nem számolt azzal, hogy az egyik versenyen négy napot kell majd eltölteni. Ez van, ez a szezonzáró és nagyon várjuk a megmérettetést, ahol még matematikailag lehetünk bajnokok. A korábbi miskolci versenyek nem tartoztak a kedvenceim közé, minden alkalommal vergődünk itt, sok volt a műszaki problémánk. Reméljük, ez a tendencia most megfordul és a mi malmunkra hajtja majd a vizet. Nagyon bízom benne, hogy a korábbi évekhez képest az út minőség jobb lesz, de ha nem úgy kell majd az autót beállítani, hogy ezeken a kátyús szakaszokon is jól viselkedjen majd” – összegezte a hétvégével kapcsolatos információkat Strider Zoltán, majd kitért a Rally Hungary-ra is, ahol Szilágyi Patrik megszerezheti az ORC bajnoki címét. „Ha esetleg Patrik ment volna Győrben, már kimondhatnánk, hogy van egy bajnokunk, így viszont Nyíregyházán kell odatenniük magukat, hogy szépen lezárják az évet. Természetesen nem a BMW a legesélyesebb pályák tekintetében, de ismerve Patrik lelkesedését bármi előfordulhat. Nekik biztosan nehezebb versenyük lesz, mint nekünk, de bízunk benne, hogy előkelő helyen zárnak.”

 

A csapat partnerei: SIVA Group, Euroaszfalt Kft., Gulf Lubricants Hungary, Közmű Alagút, STRAVIA, Forvett, Confidenza, LEAD DESIGN, Szirt BAU Kft., EFTECH, Trans-Sped Kft., Pápai Beton Kft., Metalvision Kft., Schönherz Informatikai Stúdió, BM Komp, Wimmer Trans, Hardy Working Tools, MM Infinity Kft., HRT Spedition Kft., Laczkó Team Kft., Juhász Testvérek Pincészet, Elastica Bt., Zoi Kingdom Kft., Agria Emelő Kft., Dodo Tech Kft., Truck Parts Impex Kft., Geoteam, North Force Hungary Kft. Good Safety., Erlauer-Eximp Kft.

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ