Gender Tomika ismét komolyat villant

Gender Tomika ismét komolyat villant

MEGOSZTÁS

Ifjabb Gender Tamás ezen a hétvégén szintet lépett, és a Kartodromo Val Vibrata aszfaltcsíkján abban a Mini 60 Italian Championshipben debütált, melynek gokartjai már nagyban hasonlítanak a WSK világbajnokságon is használt technikákhoz. A bemutatkozás piszkosul erősre sikeredett!


A jelző cseppet sem erős, hiszen Tamás újoncként egyből a kilencedik helyre kvalifikált, utána rögtön az első futamon ötödikként zárt, majd a második versenyen még előrébb, negyedikként intette le a kockás zászló. Ez már önmagában is szenzáció, azonban Tomika a folytatást sem spórolta el: a vasárnapi döntő első futamán remek versenyzéssel ismét ötödik lett. A finálé utolsó versenyén az önindító hibája miatt a rajtrácson ragadt, de ez semmit nem von le a teljesítményéből, hiszen összességében parádésan mutatkozott be a bivalyerős Mini 60-as olasz bajnokságban. A sikerhez természetesen a Team Driver Racing Kart profi szakemberei is hozzátették a magukét, akik most is remekül felkészített technikát adtak a magyar fiú alá. 

Gender Tamás édesapa és csapatvezető titkon reménykedett a jó kezdésben, és nem is kellett csalódnia, hiszen a Gender Racing Team legifjabb versenyzője szépen helytállt:

Nagyon örülök Tomika sikerének, mert a debütálása során, mind a kvalifikáción, úgy a versenyeken is gyorsan felért az abszolút élmezőnyre. Az Italian mini 60 bajnokság már nagyon hasonlít a WSK-ban (gokart világbajnokság) használt technikákhoz, csupán az erőforrásban és az ott használt abroncsokban van némi eltérés. A fiam rögtön ráérzett a ritmusra, jó volt a tempója, amit bizonyítanak a hatalmas létszámú mezőnyben elért negyedik-ötödik helyezései is. Ez persze nem csak Tamás érdeme, nagy köszönettel tartozunk Felice Tiene coachnak és Devid de Luchinak, valamint az egész Team Driver Racing Kart csapatnak a profi munkáért!


A gokartos tehetség nem áll meg, egymást érik a versenyei: Tomi legközelebb az Iame X30 Mini sorozat Val Vibratán rendezett hétvégéjén száll nyeregbe, majd utána rögtön utazik Sienába, ahol a Mini 60 Italian Championshipben tapossa majd a gázt.

Írta: Tóth Krisztián Márk

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ