A lámpa tört, az endorfin kárpótolt…

A lámpa tört, az endorfin kárpótolt…

MEGOSZTÁS

Kurtos Robi azt mondta, többet nem indul olyan futamon, ahol a szervezésben is segít, mert nem lehet százszázalékosan a versenyzésre figyelni. Gergő valószínűleg tudta, hogy ennek fele sem igaz. De valójában mi is gondoltuk, hogy a közönség és a belső vágy a kilométerek után győzni fog…és ezzel semmi baj, szeretjük amikor a srácok a pályán vannak. Naaa de a részletekről meséljen Robi.

„Egy hete volt a bózsvai versenyünk, ahol, mint szervező és induló is részt vettem, és tudom nem illik a sajátunkat dicsérni, de én most mégis megteszem, mert nagyon jól sikerült. A visszajelzések alapján merek ilyenkor ilyen „nagy szavakat” kimondani, mert azért mi soha nem a saját vállunkat veregetjük, hanem komolyan érdekelnek a versenyzők, a szurkolók, a környékbeliek véleménye. Szerintünk ebből lehet építkezni, ha valaki a ralit életben akarja tartani, fejlődést szeretne, nincs más út.

Ezért szeretném is még a legelején mindenkinek megköszönni, aki segédkezett a bózsvai futam létrejöttében. Valamint köszönjük, hogy bizalmat adnak a versenyzők ezeknek a kisebb, de mégis fantasztikus rendezvényeknek. A nézőknek, szurkolóknak, partnereknek…köszönjük, hogy vagytok… és bízunk benne sok hasonló élményt gyűjthetünk még veletek együtt.

Hatvan körül volt az indulók száma, a hangulat önmagáért beszélt, ha megnézitek a sok fotót és videókat, számotokra is kiderül. Bár aki ott volt, azok tudják igazán. Azt gondoljuk sokan azért jöttek, mert az elmúlt évek alatt kialakult a versenyzőkben és a családokban is, hogy ez egy szuper hétvégi program mindenki számára.

A mi kis autókázásunk az utolsó körben csúcsosodott ki, amikor elvittünk egy lassítót, meg a célba negyedik telin érkeztünk, és ott azért rezgett a léc, hogy egy fa mellett elférjünk. Szóval voltak kalandjaink azért, de ezek nélkül a rali olyan, mint a „lagzi szerelemvonat” nélkül. 😊 A srácok már előkészítették a tavalyihoz hasonló „Temus lámpát”, de most nem hátsóra, hanem elsőre volt szükségünk. Ennyi baj legyen, kárpótolt minket az endorfin, és persze a jelképes abszolút Licence 1. hely. Mondjuk ez az endorfin azért elég hamar ki szokott ürülni sajnos, még mindig hiányoljuk a rendszeres versenyzést, de a remény hal meg utoljára.A díjkiosztóra kellett kicsit várni, remélhetőleg ez azért még belefért mindenkinek, és tényleg köszönjük, hogy ilyen jó kis összetartó közösség alakult ki, mind a versenyzők, mind a szervezők, mind a partnerek között. Hálásak vagyunk.

Hamarosan újra autóba ülünk, ugyanis meghívtak minket is a szeptemberi Rally Show-ra, ami Muhiban lesz. Nyilván nem hagyjuk ki, mert kellenek a boldogsághormonok” – viccelődik Robi.

Katica Vendégház, Viadukt Mérnöki Kft.; Perla-X Kft.; Jancsika; DREXLER TRAFFIC Bt.; Szalontai és Fiai Magánszeszfőzde; Car-Szer 2000 Bt.; Zemplén Hard-Work Kft.; Vipo-Home Kft.; Bodnár Daru Kft.; Andrew Motorsport Kft.

Szöveg: Tiba Anita

Fotó: Fridrik Gergő Facebook

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ