Kerékből kiálló féltengely és egy vezetői rontás: mindkét vasárnapi kvalifikációs futam balul sikerült a ralikrossz-világbajnokság újonca számára, aki emiatt nem jutott elődöntőbe, a pontot nem érő 17. helyen zárta a svéd versenyhétvégét.
Nem fog szívesen visszaemlékezni a „Mágikus Hétvégére”, az FIA ralikrossz-világbajnokság szezonjának hatodik, Svédországban, Höljesben rendezett fordulójára az EKS pilótája, Szabó Krisztián. Mattias Ekström csapatának versenyzője a szombati nap végén 15. helyen állt a 25 fős mezőnyben, azaz pozíciókat kellett javítania a hátralevő két kvalifikációs futamon, hogy a legjobb 12 között végezzen, és elődöntőben szerepelhessen. Az Audival versenyző pilóta esélyei azonban a Q3-ban önhibáján kívül minimálisra csökkentek.
„Az egyik kanyarban csak úgy, nagyobb ütközés nélkül megadta magát a féltengely. Onnantól kezdve vezethetetlen volt az autó, a féltengely szára még a ki is lógott a kerék közepén keresztül. Ezután a Q4-ben muszáj volt mindent felrakni egy lapra, nyomnom kellett, ahogy bírtam. A jokerkijáratnál hibáztam, az autó hátulja elkapta a falat, én pedig beleforogtam” – beszélt két balszerencsés futamáról a kétszeres Európa-bajnok ralikrosszos.
„Ezen a hétvégén minden megtörtént, aminek nem kellett volna: a Q2-ben az időjárás miatt jutott rossz pálya, ezért végeztem hátul, aztán jött a műszaki probléma és a vezetői hibám. A legbosszantóbb a féltengelytörés volt, amiatt rengeteget buktam. Nagy balszerencse volt, ráadásul Bakkerud az elődöntőben az első helyről pont ugyanezzel a hibával eset ki. Persze a Q4-ben én hibáztam, de az annyira nem bosszantó, mert megint száradt a pálya, és ha jó idővel befejeztem volna, akkor sem jutottam volna az elődöntőbe. Azzal viszont nem tudok mit kezdeni, ami a Q2-ben és a Q3-ban történt. Ha beragadok valaki mögé vagy rosszul rajtolok, az az én hibám, de ha szárad a pálya, eltörik a féltengely, az ellen nem tudok mit csinálni. De a ralikrossz ilyen, ha egyszer bekerülsz a jóba vagy rosszba, akkor azt nagy eséllyel végig hurcolod magaddal a hétvégén. Bízom abban, hogy legközelebb, Kanadában már a jóba kerülök bele.”
A svéd WRX eredménye: 1. Sebastian Eriksson (svéd, Ford Fiesta); 2. Kevin Hansen (svéd, Peugeot 208); 3. Reinis Nitiss (lett, Hyundai i20); 4. Kevin Abbring (holland, Skoda Fabia); … 17. Szabó Krisztián (magyar, Audi S1).
A WRX állása 6/10 forduló után: 1. Kevin Hansen (svéd, Peugeot 208) 131 pont; 2. Timmy Hansen (svéd, Peugeot 208) 125 pont; 3. Andreas Bakkerud (norvég, Audi S1) 109 pont; 4. Niclas Grönholm (finn, Hyundai i20) 96 pont; … 10. Szabó Krisztián (magyar, Audi S1) 55 pont.
Részeredmények: Q1: 8. Q2: 15. Q3: 22. Q4: 21. INT: 17.
Következő verseny: Trois-Rivières, Kanada, augusztus 3-4