A tánc még csak most kezdődik

A tánc még csak most kezdődik

MEGOSZTÁS
Fotó: matezsoltee / www.rvo.hu

A tánc még csak most kezdődik

Jánosa Ákost és Rubóczky Attilát az előző futamon elért eredményük lelkileg nagyon megdobta. Ezért bíznak benne, hogy a Mecsek Ralin is hasonló helyezéssel távozhatnak. De tudják, hogy a tánc még csak most kezdődik.

„A kocsinak ugye megvan a hibája, ki lett cserélve, amit kellett, és kapott pluszba még hőszigetelést. Azóta igaz nem mentem vele, de minden jel arra mutat, hogy jónak kell lennie. Nézegettem a gyorsokat, van egy kis módosítás bennük, jó pályáknak tűnnek, fel lesz adva a lecke most is. A hosszú szakaszokon erőteljesen kell majd koncentrálni, de inkább úgy mondom, az elejétől a végéig topon akar autózni majd mindenki, mert nagyon a vége felé vagyunk a bajnokságnak. A pontok elég szorosak, ezért nagy nyomás lesz a párosokon, hogy gyorsan és hibamentesen autózzunk. Mixit és Jocit figyelnem kell, persze a többieket is, de őket még jobban. Fél szemem a pályán, a másik meg a srácokon. Megpróbálunk jól menni, sietni, jó itinert összerakni, de mégsem elkapkodni. Az időjárás előreláthatólag nekünk fog kedvezni, de erre sosem lehet alapozni. Mindenképpen célba kell érnünk, és természetesen szeretnénk a dobogó közelében maradni, amennyire csak tudunk. Hosszú lesz a Mecsek Rali, meglátjuk mit hoz számunkra ez a futam” – ecsetelte Ákos.

„Szerdán irány Pécs. Bízunk benne, hogy minden jól fog klappolni, megpróbálunk valami fényes eredményt elérni. De ebbe beleszólhat a többi versenyző is. Kiélezett csatákra számítok. Szerintem a tánc még csak most kezdődik, ez a két utolsó verseny hajtós lesz. Csak defektet ne kapjunk, mert ott súlyos perceket veszíthetünk. Nagy reményekkel állunk a rajtvonalhoz, aztán hogy mi sül ki belőle, hamarosan kiderül, de jó töltés volt, hogy a Salgó Ralin előkelő helyezést értünk el. Beszélhetünk itt az óvatosságról meg koncentrációról, meg bármiről, az első gyorstól az utolsóig úgy fogja nyomni mindenki, mint az állat. Ez van, nyerni megyünk mi is, mások is. Pályabejáráson azon kell lennünk, hogy rettenetesen pontos itinert írjunk, és egy kis szerencse is jól jön ilyenkor az embernek. Defektmentes, napsütéses, jó hangulatú és eredményes versenyt kívánok magunknak” – mondta Attila.

 Reklámpartnereink:

Alga ’93 Kft. – Vas, színesfém hulladék felvásárlás; D Safety Engineering & Consulting Kft. – Munka-, Tűzvédelmi Szolgáltatás; Aluschlosser Kft. – Alumínium nyílászáró szerkezetek gyártása; Gyopár 2000 Kft. – Fémmegmunkálás; Artiger Kft. – Töltőállomás üzemeltetés; Bánka Transport – Közúti árufuvarozás; Mazzini Csomagolástechnika; Kamiker Kft. Nyomda; ConTruck Kft. Tengeri konténerszállítás; ASONÁJ 2003 Kft. Munka, – Tűz, – Környezet, – Védelmi Kft.; TÉTÉNY – KER – Épületgépészet, Medito Kft. – Játék nagykereskedelem; CSMBT. Kft. Fémmegmunkálás; Luxor-Szinter Kft. – Porfestés-Szemcseszórás; MIRA SAFETY Kft. Munka-, Tűzvédelmi Szolgáltatás, Autóalkatrész Kereskedelem; VIA-NORTONIA KFT. – Építőipari kivitelezés; ECS HUNGARY KFT. – Építőipari kivitelezés; Várkörnyéke Kft. – Építőipari kivitelezés; V-System Tam – Informatika; HK Trans Kft. – Ömlesztett áruszállítás; HSC Motor Kft – Mezőgazdasági Gépek; Drei KKT. – Gáz- Víz és Csatorna Építő Közkereseti Társaság; Berti-Klaus Kft. – Közúti áruszállítás;

Szöveg: Tiba Anita

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ