Vizelli visszatér a Ladához a Baranya Kupán

Vizelli visszatér a Ladához a Baranya Kupán

MEGOSZTÁS

Vizelli visszatér a Ladához a Baranya Kupán

Három párossal képviselteti magát az idei Baranya Kupán a Korda Racing csapata, a Veszprém Rallyn az R5-ös Skoda Fabiával az első osztályban is sikerrel bemutatkozó Vizelli Károly visszatér a Ladához, Balics Ákos marad a Honda Civicnél, ifjabb Fekete László pedig első alkalommal vesz részt a komlói versenyen.

Korda Erik: – Sajnos elfoglaltságaim miatt most nem tudom a helyszínen segíteni a srácokat, de természetesen a távolból is rajtuk tartom a szemem. 🙂 Azt hiszem minden adott egy remek versenyhétvégéhez, kiváló pályák és népes mezőny mérkőzhet meg egymással a Baranya Kupán, mindhárom párosunknak sok sikert és balesetmentes versenyt kívánok.

 

ifj. Fekete László – Fekete László #54 Citroen C2 R2 Max #17: – Most egy olyan futam következik az életemben, amelyhez eddig még nem volt szerencsém, így nagyon izgatottan és kíváncsian várom a hétvégét. Ennek megfelelően próbáltunk felkészülni a baranyai aszfaltra, de mivel első alkalom lesz, ezért csak sejtjük, hogy mire számíthatunk. Igazából komolyabb célokat pontosan emiatt nem tűztünk ki magunk elé, szeretnénk célba érni és tesztelni az autót, hiszen aszfalton még elég keveset mentünk vele. A fiúk kiváló munkát végeztek az utóbbi napokban, az autó készen áll, várjuk a rajtot!

Vizelli Károly – Nagy Péter #21 Lada VFTS #205: – A hétvégére újból a Ladát választottuk magunk mellé, de ez nem jelenti azt, hogy a Skoda Fabia R5-ös feledésbe merült. Az autóval való első találkozás nagyon megfertőzött minket, így remélem, bőven lesz még alkalom a nagyok között bizonyítani. Az idei szezont a Rallye2-esek mezőnyében kezdtük meg, ahol a Lada Kupában értékes pontokat sikerült begyűjtenünk, és ennek köszönhetően az utolsó előtti futamhoz érkezve a bajnokság élén állunk. A hétvégére próbálunk felkészülni, bár a rajthoz állás ténye a napokban dőlt el. A háttérben a fiúk nagyon kitettek magukért, így ott tudunk lenni a rajtnál. A tét most nem lesz kicsi, hiszen ha maximális pontszámmal célba érünk, akkor már Komlón meg tudjuk védeni bajnoki címünket a Lada Kupában.

Balics Ákos – Borsfai Dávid #224 Honda Civic VTi: – Nagyon örülünk, hogy ilyen népes mezőny gyűlt össze az idei Baranya Kupára, hiszen ilyenkor lehet igazán jót versenyezni. De nem csak emiatt tekintünk forró pillanatok elé, a hétvégén tomboló hőségre is készülhetünk, ami alaposan próbára teszi a versenyautót és a versenyzőket is. Az itteni pályák tetszenek szeretek rajtuk versenyezni, azzal céllal érkezünk Komlóra hogy egy jó verseny után megőrizzük második helyünket a bajnokságban. A Korda Racingtől most is minden segítséget megkaptunk melyet ezúton is köszönünk!

http://facebook.com/kordaracing
http://www.kordaracing.hu
http://youtube.com/kordaracing

A Korda Racing együttműködő partnerei: A-HÍD Építő Zrt., Penta Általános Építőipari Kft, Siva Group Zrt, MÁDA Plusz Kft, Novomatic, ENEOS Motorolaj – Szakál-Met-Al Kft., Metrober Kft, HERTZ – Mercur Rent a Car Kft, REVO-TEC Gépipari Kft, Alabárdos Étterem, Frimedia Kft, K-P-K TransCoop Kft, Szerszámbróker Kft, Szirt-Bau Kft, SurgiCare Kft, StapleCare Kft, BHS Medical Kft, Music Engine Kft, MNR Fémmegmunkáló és Szolgáltató Kft, Corax-Bioner ZRt, Auto-Szoft Kft, BDA Trans Kft, Lánchíd 19 Hotel, All4Office, Blaora Kft, BWS Belső Tér Kft, RAORG Translog Kft, FEOL Industrial Automation Kft, BWS BelsőTér Bt., Alexovics Kft, Sinus-Networks Kft, Procomtec Kft, Verbis Kereskedő és Szolgáltató Kft, RAAB CNC Kft, Stefani Kft, FKZ-Tools Kft, VIWA Vitaminvíz, NOA-Építő Kft, Ventil Épületgépész,Total Quality Control Kft., Equicom Kft, A. S. S. Kft, T-NC Technika, Muzsai Metall Kft, BK Aeon Kft, Industrial Electro Service Kft, Dezső Bt, Bialabok Alexandra, Szalai International Kft, STEIN Villamos Kft, Doktor Természet Kft, Rábakert, Régió Center Kft, Prémium Szerszámker Kft
2017. augusztus 4.

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ