Valamennyi kategóriában dobogón a Tomracing!

Valamennyi kategóriában dobogón a Tomracing!

MEGOSZTÁS

A hétvégén került megrendezésre a MAMS Utánpótlás és Rövidpályás Országos Bajnokság 4. fordulója, ahol a Tomracing Motorsport Team fiatal motorosaival képviseltette magát. A Kakucsringen szereplő különítmény remek eredményekkel zárta a versenyeket, a csapat versenyzői valamennyi kategóriában dobogóra álltak.

Kovács Zoltán, 8 éves – PW50 kategóriában 1. helyezett

kovács„A szabadedzéseken jól motorozott és a tempója is megvolt, de aztán az időmérőn egy műszaki hiba miatt nem tudott maximumot nyújtani és csak a 7. rajtpozíció jutott. A versenyekre sikerült elhárítani a hibát, és mindkét futamon a tökéletes rajtok után magabiztos motorozással állt az élre és nyerte meg kategóriáját, aminek nagyon örülünk!” – nyilatkozta édesapja, Zoltán.

oláh

Oláh Barnabás, 10 éves – Mini Gp Pro kategóriában 2. helyezett

„Hazai verseny volt ez Barnabásnak, nagyon várta már, sok edzéssel készült. A nagy meleg ellenére az összes szabadedzésen részt vett, vasárnap pedig a harmadik helyre kvalifikált. Egy könnyed, és egy küzdelmes második helyet szerzett a futamokon, vezeti a bajnokságot, így teljes az öröm. Szuper, családias hangulatban telt a hétvége, jól érezte magát mindenki!” – zárta mondandóját Imre.

Babonics

Babonics Márk, 14 éves – SSP 300 kategóriában 3. helyezett

„Az időmérőnk nem volt jó, csak a negyedik hely sikeredett, de Márk ismerte a pályát, és úgy érezte, fog tudni javítani a versenyeken. Az első versenyen egy gyengébb rajt után, technikai problémák is hátráltatták, de a második futamon már jól alakultak a dolgok és vélhetően egyéni pályacsúccsal behúzta a harmadik helyet, aminek nagyon örült. Családi okok, gyász miatt lelkileg nehezen vette most az akadályokat, de már edzőtáborban készül a következő időszak kihívásaira.” – mondta el Babonics Attila édesapa.

surányi

Surányi Balázs, 10 éves – Mini Gp kategóriában 2. helyezett

Korábban érkeztünk Kakucsra, mert Balu legutóbbi bukásának még mindig voltak nyomai, kicsit félve ült a motorra. Az edzések alatt visszatért az önbizalma, újból kedvet kapott a motorozáshoz, és ennek meg is lett az eredménye, mert egy jó kvalifikáció után sikerült megszereznie első dobogós helyezését ebben a szériában is!” – idézte fel a történteket édesapja Surányi Zoltán, aki nem mellesleg maga is indult a hétvégi futamokon. A Scooter Racing kategóriában 2. helyezést ért el és növelte előnyét a bajnokságban.

MindenkiBiel Richárd – csapatulajdonos-koordinátor: „Úgy gondolom sikeresebb hétvégét nehezen zárhattunk volna! A fiúk mindent kihoztak magukból, pedig az ilyen hőség még a profi felnőtt versenyzőket is megterheli. Az összes verseny izgalmas volt, rengeteg előzéssel, kemény, de sportszerű csatákkal és a verseny utáni egymásnak szánt gratulációval. Büszke vagyok rájuk és az elért eredményekre, nagyon szeretek velük dolgozni!„


NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ