Történelmi magyar FORMAAUTÓS sikerek Monzában

Történelmi magyar FORMAAUTÓS sikerek Monzában

MEGOSZTÁS

Az elmúlt hétvégén Olaszországban versenyzett a Gender Racing Team, ahol a csapat fennállásának legnagyobb eredményét érte el. Berta Benjámin és Michl Oliver a rendkívül nívós Drexler kupában aratott újabb győzelmeivel a hazai autósport nagykönyvének lapjaira is feliratkozott.

Baumgartner Zsolt Formula-1-es szereplésére még minden magyar jól emlékszik, ahogy Kis Pál Tamás Gp3-as versenyei is sok sportszerető emlékezetében megrögzültek. Nagyon hosszú ideje vártunk már egy újabb, nemzetközi szinten jegyzett formaautós sikerre, egészen mostanáig… Gender Tamás istállója nagy reményekkel érkezett meg a Drexler Formel Cup monzai szezonzárójára, ahol sem az ellenfelek, sem az óriási tét, de még a technika ördöge sem nem tudta megtörni fiúkat. A GRT eddigi legkomolyabb sportszakmai sikerét learatva, magabiztos versenyzéssel a már meglévők mellé újabb két bajnoki címet zsebelt be. Berta Benjámin a Formula-4 géposztály bajnokaként szelte át a monzai célegyenest, és első formaautós szezonját aligha zárhatta volna erősebben:

„Monza egy fantasztikus helyszín, nagyon élveztem minden egyes megtett métert, és természetesen nagyon örülök az újabb bajnoki címnek. Az éles program pénteken indult két szabadedzéssel és egy időmérővel: az első felmenetel még a tapogatózás és az ismerkedés jegyében zajlott, de a második gyakorláson más sikerült tempót autózni. Nem segítette a munkát a rengeteg sárga zászlós fázis, és az sem, hogy egy F3-as autóban versenyző pilóta félig leamortizálta az orrkúpomat, így nem tudtam annyi kört menni, mint amennyit terveztem.


A nehézségek ellenére a kvalifikáción behúztuk a kategória pole-t, de úgy gondolom, hogy összetettben is előkelő helyen zártam. Az első versenyen a 39 autót számláló mezőnyben nagyon jól kaptam el a rajtot: egy előttem beragadó pilóta miatt hatalmas mentésre kényszerültem, de így is nyolc helyet javítottam a pozíciómon. Agresszív stílussal feljebb verekedtem magam, és győzni tudtam a kategóriámban. 

A második futam ennél is jobban alakult, szintén összejött a kategóriagyőzelem, és izgalmas csaták után – sok jóval erősebb autót megelőzve – az összetettben a 16. helyen végeztem. Nagyon szép pillanatokat éltünk meg idén, jobb bemutatkozó szezont el sem tudtam volna képzelni. Ezúton szeretném megköszönni a csapat áldozatos munkáját, a szüleimnek pedig a támogatást, jövőre újult erővel fogunk bele a munkába, célom az olasz Formula-4-es bajnokság szintjére felérni!” – számolt be motivációjáról és élményeiről Benjámin.

Michl Oliver kollégájához hasonlóan nagyon erős hétvégét és évet abszolvált, Benjáminnal együtt minden nevezett kategóriát megnyert 2020-ban. A magyar országos bajnokság abszolút/Renault kiírása, és a CEZ Renault kupa után most a Drexler Formel Cup Renault kategóriájában is győzött az elsőéves versenyző:

„Az első szabadedzés elég extrém volt: 39 versenyző közül mi hajtottunk elsőként a pályára, amely nagyon csúszott a sok falevél miatt, szóval igazán nehéz körülmények között kezdtük meg a hétvégét. Sokan ki is csúsztak, aminek megittam a levét, hiszen négy kör után máris belengették a piros zászlót, így ismerkedés gyanánt csak ennyi jutott nekem. A második szabadedzés előtt aztán jött a valódi hidegzuhany, megkínált bennünket a technika és az élet egy váratlan kuplung problémával. Abszolút nem számítottunk rá, hiszen az előző felmenetelnél még minden teljesen rendben volt. Így az időmérő edzést sajna dobnom kellett, ami azt jelentette, hogy az utolsó 39. rajtpozíció várt rám a futamokon.

Az első versenyen egy nagyon jó rajttal és sok küzdelemmel a 18 helyig sikerült feltornászni magam, a második menet pedig még elképesztőbb volt. Újból az utolsó rajtkockából indulva a 13. helyen intett le a kockás zászló, de a tempóm alapján az első nyolcba is befértem volna. Nagyon durva csaták mentek a középmezőnyben, és végül a nehézségek ellenére is sikerült elérni azt, amiért jöttünk: mindkét versenyen behúztam a Renault értékelést, és ezzel a bajnokságot is az élen zártam. Nagyon elégedett vagyok, hogy ilyen szépen sikerült felzárkózni, és nagyon-nagyon élveztem a monzai hétvégénket is!

Köszönöm szépen a csapat egész éves munkáját, és köszönöm a szüleim segítségét is, nélkülük mindez nem valósulhatott volna meg. Még nem tudom pontosan, mit hoz majd a jövő, de 2021-ben is folytatnám azt a munkát, amit a Gender Racing Teammel elkezdtünk.” – zárta mondandóját a friss bajnok Oliver.

Gender Tamás napok távlatából is ugyanazzal az izgalommal beszélt a történtekről, mint amit a rajt pillanataiban megszokhattunk tőle. Ezen a hétvégén minden a csapatvezető szájíze szerint alakult, aki boldog és hálás azért, hogy fiai a szezon legkeményebb versenyén is győzni tudtak:

„2020 talán legnehezebb versenyhétvégéjén vagyunk túl, a csapat és a versenyzők pedig újból megmutatták, hogy sem a felmerülő problémák, sem pedig a Covid helyzet nem tud rajtunk kifogni. Köszönöm mindenkinek az emberfeletti munkát, melynek eredményeképpen újabb két bajnoki címmel gazdagodtunk. Nagyon hálás vagyok a partnereinknek, akik ebben a példátlan évben is kiálltak mellettünk! Szeretném mindenkinek megköszönni a segítséget, és nem utolsósorban a családomnak is a helytállást, hogy támogattak és lehetővé tették, hogy a Gender Racing Team fennállásának legkomolyabb eredményét érjük el.

Idén minden versenyünkön dobogóra álltunk, rengeteg tapasztalatot és adatot gyűjtöttünk, hazai és nemzetközi értelemben véve is kimaxoltuk az esztendőt. Ahány kategóriába neveztünk, annyiban győztünk… Nagyon örülök, hogy két ilyen szépreményű és rendkívül tehetséges sráccal dolgozhatok együtt, mint Berta Benjámin és Michl Oliver. 2020 egy igazi csapatmunka volt, boldoggá tesz, és a jövőre nézve ígéretes, hogy mind az istállónál, mind körülötte olajozottan működnek a dolgok. 2021-ben sem lassítunk, vágyunk és nem titkolt célunk eljutni az olasz F4-es bajnokságba.” – foglalta össze érzéseit a csapatfőnök.

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ