Taktikus lesz Tänak, vagy forrófejű? – WRC Lengyel Rally SS14-17

Taktikus lesz Tänak, vagy forrófejű? – WRC Lengyel Rally SS14-17

MEGOSZTÁS

CmWKiTBW8AAU1iJ

SS17 – Mikolajki Rally Arena 3 – 2.50 km  

Tänak ahogy korábban is írtam ihletett formában vezetett egész nap. Így volt ez az SS17 szuperspeciálison is! 1:45,4 perccel a fiatal észt nyerte az is és az összetettben 20 másodperc fölé növelte az előnyét Mikkelsennel szemben. Az első 10 pilóta között, mindössze 2.1 másodperc döntött.

CmYhJj7WEAAQFzV

Tänak: Ez egy remek nap volt nekünk. Tudtam,hogy nehéz lesz a délután a meleg miatt, ami komoly igénybevételnek tette ki a gumikat. A délelőtti tisztított pályákon való futás komoly előnyt jelentett nekünk. Mindent megtettem azért, hogy a legnagyobb előnyt tudjuk kiautózni. Ez egy jó nap volt! Nagyon várom a holnapot, ami komoly kihívást jelenthet majd nekünk, de vannak új gumijaink. Nagyon várom a holnapot!

A csütörtöki és a pénteki programban is szereplő szuperspeciálist 1:46.0 perccel eddig Ogier teljesítette a leggyorsabban.

CmS81LDXgAAWiFB

SS16 – Goldap 2 – 14.75 km

CmXrz8yXgAAj0YI

2016-goldap-222x300Jari-Matti Latvala nyerte a szakaszt , Tänak előtt. Mikkelsen csak a hatodik helyen ért célba. Tänak előnye 19.5 másodpercre nőtt. Nem hiszem, hogy az éllovas észtnek megoldhatatlan feladatot jelenteni a mikolajkii szuperspeciális.

Tanak: Minden rendben!  Nagyon keményen nyomtan, volt néhány szélesebb kanyarunk, kisebb izgalommal. Ebben a pillanatban azt hiszem, hogy elég lehet az előny. Hogy meg lehet e csinálni holnap? Miért  ne! Az autó jól működik és én jól érzem magam!

Mikkelsen: Az egyik kereszteződésben túl későn fékeztem, túlcsúsztunk. Meg kellett állnom és visszafordulnom. Hibáztam. Hogy mit tehetek holnap? Nem tudom…Az időjárás változni fog, így minden lehetséges!

 

SS15 – Babki 2 – 21.02 km 

2016-babki-222x300Megleptésre az Abu Dhabi WRT francia pilótája Stephane Lefebvre nyerte a gyorsot Mikkelsen és Neuville előtt a szakaszt! Tänak ismét negyedik lett minimális különbséggel Mikkelsen mögött. A második kört 18 másodperces előnnyel kezdte Tänak, Mikkelsen előtt. Két gyors után az előnyből, még mindig 15. 1 másodperc van bespajzolva!

Tänak: A tapadás jó, de egyre melegebb van. Részemről a szakasz rendben, Még a következő szakaszt kell rendben teljesítenünk.

SS14 – Stanczyki 2– 25.27 km

2016-stanczyki-222x300Andreas Mikkelsen nyerte a szakaszt. Meglepetésre a negyedik helyen végző Tänak és Mikkelsen között mindössze 1.5 másodperc  volta különbség.

Második helyen Paddon, a harmadik helyen Latvala finiselt a szakaszon.

Tänak: Én rámenős vagyok, de tisztában vagyok azzal, hogy délután a tapadás nem lesz olyan jó. Igyekszem hiba nélkül, egyben átérni.

matezsoltee

 

 

 

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ